Gyerek

Emelik a családi adókedvezményt

Egy kétgyermekes család éves jövedelme jövőre akár 60 ezer forinttal is nőhet a gyermeknevelést támogató adókedvezmény növelése miatt.
2015. Július 21.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár bejelentette: négy év alatt folyamatosan emelik majd a két gyermeket nevelők családi adókedvezményét, 2019-ben a mostani dupláját, havonta gyerekenként 20 ezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthetnek majd a kétgyermekes családok. Első lépésként jövőre, január 1-jétől havonta ötezer forinttal több maradhat náluk.

Novák Katalin elmondta: eddig az egy-, illetve kétgyerekes családoknál havonta gyerekenként tízezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthettek a szülők, míg három gyerek után már közel 100 ezer forintot. Ezt a nagy különbséget szeretnék most csökkenteni, és ezzel is támogatni, hogy minél több gyermek szülessen, és megálljon a 34 éve tartó népességcsökkenés – fűzte hozzá.

A cél, hogy 2019-ig havi szinten 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelő családoknál az adókedvezmény jóvoltából – mondta az államtitkár.

Fontos tudnivalóként sorolta, hogy az adókedvezmény megosztható, tehát mindkét szülő igénybe veheti, a közfoglalkoztatásból származó jövedelem után is igényelhető, illetve 2014-től már nem csak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékokból is érvényesíthető, amennyiben az alacsonyabb jövedelme miatt valaki nem tudná a teljes kedvezményt igénybe venni.

A kétgyermekes családok adókedvezményének növelése körülbelül 350 ezer család megélhetését könnyíti meg előreláthatóan, egy kétgyermekes család éves jövedelme 2016-ban akár 60 ezer forinttal is nőhet – hangsúlyozták. A családi adókedvezmény hat év alatt mintegy 1300 milliárd forintot hagy a családoknál.

Forrás: MTI