Gyerek

Egy iskolai fogalmazás leplezte le az osztályban zajló bántalmazást

A kisfiú nem bírta tovább tétlenül nézni az osztályban zajló eseményeket és azt, hogy a tanárok szemet hunynak a bántalmazás felett.
2021. Október 30.
Nem tudta tovább magában tartani a kisfiú, ami az osztályban zajlott - komoly következménye lett (Fotó: Getty Images)

Egy olaszországi iskola felsőseinek nap mint nap végig kellett néznie, ahogy az egyik diák rendszeressen bántalmazza mozgássérült osztálytársukat. Az esetről néhány pedagógus is tudott, mégsem tett ellene semmit, míg napvilágot nem látott egy olyan fogalmazás, ami mindent megváltoztatott.

Az erőszakoskodó diák egy mozgássérült fiút szemelt ki magának, akinek rendszeresen leköpte a tanszereit, fizikailag bántalmazta és obszcén kifejezésekkel illette. Az áldozat mellett azok az osztálytársak is nehezen viselték a megpróbáltatásokat, akik kénytelenek voltak végignézni az iskolai zaklatást. Az igazán meglepő a történetben az, hogy a mozgássérült tanuló mellé kirendelt fejlesztőpedagógus és az osztályban tanító tanárok némelyike is tudott arról, mi folyik az osztályban, mégsem tettek ellene semmit. 

Miután fény derült a bántalmazásra, minden érintett pedagógust felelősségre vontak és – bár még kiskorú – a zaklatót is megbüntették. A leplet egy bátor tanuló fogalmazása rántotta le a az erőszakos cselekedetekről: az osztályban az esélyegyenlőségről tanultak és erről kellett írnia a gyerekeknek. Részletesen leírta, milyen borzasztó hangulat uralkodik az osztályban a szünetekben, és beszámolt arról is, hogy mindannyiukat megfélemlítette a zaklató diáktárs, aki az írásbeli feladat napján hiányzott az iskolából.

“Egyáltalán nem igaz az állítás, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk. Köztünk is vannak olyanok, akik kihasználják mások gyengeségét és visszaélnek az erőfölényükkel”

– állt a fogalmazásban.

A dermesztő sorok eljutottak a bántalmazott fiú édesanyjához is, aki azonnal másik iskolába vitte a gyermekét és feljelentést tett az elkövető, valamint a bántalmazást végignéző pedagógusok ellen. A 14 év alatti zaklató nem büntethető, ennek ellenére pszichoterápiát írtak elő neki, amin kötelező jelleggel kell résztvennie. A tanárokra bírósági tárgyalás várt, egyikük azonban kérvényezte a peren kívüli megegyezést és önként vállalta, hogy egy évre eltiltsák a munkavégzéstől. 

Sajnálatos tény, hogy a 11 és 17 év közötti gyerekek legalább fele legalább egyszer átél szóbeli vagy fizikai bántalmazást az iskolában, minden ötödik diák pedig tartósan ki van téve az iskolai zaklatás elkövetőinek. Az okostelefonok és tabletek egyre szélesebb körű használatának árnyoldala, hogy az úgynevezett cyberbullizmus is nagyobb teret nyer, sok diák kap sértő üzenetet, de az sem ritka, hogy lejárató fénykép vagy videó kerül fel róluk a világhálóra. Az áldozatok számára sokszor rendkívül nehéz megnyílni, erőteljes szégyenérzet dolgozhat bennük, ami megakadályozza, hogy segítséget kérjenek. A szeretetteljes bizalmi kapcsolat a szülők és a gyerekek között többek között azért is fontos, hogy legyen merszük jelezni a felnőtteknek, ha hasonló kellemetlenségben van részük.