Gyerek

Az óvodák összevonása ellen tüntettek a szülők

Békés, lufis tüntetést tartottak a szülők a 11. kerületben és Csepelen, hogy ezzel tiltakozzanak a helyi óvodák központosítása ellen.
2015. Április 16.

A tervek szerint a 11. kerületben jelenleg működő 23 óvodát összevonnák és a jövőben nyolc intézményként működtetnék azokat tovább. Az összevont óvodák élén egy-egy óvodavezető állna – az eddigi 23 helyett 8 – míg az egyes telephelyeket egy-egy óvodavezető helyettes irányítaná, akiknek az adminisztratív, gazdasági – és feltételezhetően szakmai – vezetői feladatok mellett óvónőként továbbra is helyt kellene állniuk.

A szülők aggodalmukat fejezték ki az összevonások miatt, mert úgy érzik, hogy a mostani, jól működő rendszer megbontása értelmetlen és nem szolgálja a gyerekek érdekeit. Az összevont óvodákba sok helyen több mint félezer gyerek járna, így a központi igazgatótól nem várható el, hogy ismerje minden hozzá tartozó gyermek igényeit, speciális körülményeit, vagy akár az eddigi gyakorlathoz képest háromszorosra nőtt pedagógusi csapatot.

A békés megmozduláson azt is kifejtették: elképzelhetetlen számukra, hogy a tervek szerint óvónőként is munkálkodó igazgatóhelyettes miként tudja ellátni az óvoda vezetését a gyakorlatban, miközben aktívan dolgozik egy legtöbbször 20-25 fős gyerekcsoportban.

Az eddigi személyre szabott, gyermekközpontú rendszerben a szülők bármikor bizalommal felkereshették az intézményük igazgatóját, hiszen ő jól ismerte a gondjaira bízott kicsiket, családokat és segíthetett a szülőknek a megfelelő döntés megtalálásában. Amennyiben a 23 intézményből 8 lesz, az óvodák teljesen elveszítik önálló arculatukat és több száz gyermek válik statisztikai számmá.

A szülők nem értik, hogy mi indokolja az összevonást és az erre vonatkozó hirtelen, pár héten belüli döntést, amelyet nem előzött meg komolyabb szakmai és civil egyeztetés, és az érintettek szerint nem mérte fel előzetesen a döntés következményeit a magát családbarátnak valló önkormányzat.