Gyerek

Az “önsértés” mindig valaminek a tünete a gyereknél

Az önsértés leggyakoribb formája a kamaszok körében amikor pengével, késsel vagy akár saját körmökkel sebeket és fájdalmat okoznak maguknak. A tinédzserek 20-40 százaléka legalább egyszer megsebezte magát.
2018. November 19.
Az "önsértés" mindig valaminek a tünete a gyereknél

Leggyakrabban a csuklójukon, combjukon, karjukon vagy a bokájukon sebzik meg magukat késsel, üveggel, pengével vagy a saját körmükkel. A jelenség világszerte százezres nagyságrendű, felmérések szerint a kamaszok 20-40 százaléka legalább egyszer követett el falcolást vagy legújabb nevén hegedülést – írja a medicalonline.hu a Magyar Idők nyomán.

Mészáros Gergely a Vadaskert gyermek- és ifjúságpszichiátere több, az önsértés tárgykörében indított vizsgálatban is részt vett már, a Magyar Időknek a pszichiáter elmondta, hogy a jelenség a gimnazista, 14-16 éves korosztályban a leggyakoribb, de a vagdosás egyre korábbra tolódik, már a 11-12 éveseknél sem ritka. Főleg lányokra jellemző, de fiúknál is előfordul.

Régóta ismert, és a kutatásaink is azt mutatják, hogy az önsértés nemcsak a befelé forduló fiataloknál fordulhat elő, hanem azoknál is, akiknek a problémái a környezetüket terhelik meg, például a hiperaktivitással, figyelemzavarral élő gyerekeknél. Az önsebzés eszközei rendkívül változatosak: kés, penge, gemkapocs, rajzszög vagy üveg, sőt a saját körmükkel is képesek a gyerekek a csuklójukat, a karjukat, a bokájukat, a combjukat vagy a lábszárukat megsérteni, vagy akár a korábbi sebek kapargatásával azok gyógyulását elnyújtani, akadályozni – mondta Mészáros Gergely.

A pszichiáter szerint nem divatból falcolnak a kamaszok, de a korosztályos elfogadottság megerősítheti a késztetést, ugyanakkor szakmai meggyőződése, hogy rendszeresen senki sem fogja magát vagdosni csak azért, mert másoktól ezt látta.

A jelenség a 2000-es évek elejétől robbanásszerűen megnőtt, ez az időszak egybeesik az internethasználat mindennapossá válásával. Az internetes szubkultúrának szerepe van a falcolás elterjedésében.

Ahogy érik a személyiség az esetek döntő többségében akár magától is elmúlik az önsértés, de ha a háttérben lelki folyamatok állnak, akkor a személyiséget rossz irányba viheti, ezért is nagyon fontos, hogy a szülő, a pedagógus kérjen szaksegítséget. Legritkább esetben kér segítséget maga a kamasz, de lehetősége van rá: a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnak ingyen hívható telefonszáma és chates lehetősége is van a gyerekek számára. A Kék Vonal a szülőknek is segítséget nyújt, hiszen ahogy fogalmaznak: “Kevés annál ijesztőbb helyzet lehet, amikor egy szülő azzal szembesül, hogy a gyereke bántja magát. Falcol, sebeket okoz, szándékosan keresi a fizikai fájdalmat. Az önsértés mindig valaminek a tünete, és sok erő és bátorság kell hozzá, hogy szülőként a testi sebek mögé nézzünk.”

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MedicalOnline