Gyerek

Amit a legtöbben rosszul tudnak a gyermekkori fényvédelemről

A Journal of the American Medical Association a napokban tette közzé felhívását, mely szerint a bőrrák prevenciót már 6 hónapos kortól meg kell kezdeni.
2018. Március 27.
Amit a legtöbben rosszul tudnak a gyermekkori fényvédelemről

Ezzel egy korábbi, 2012-es ajánlást módosítottak, mely a melanoma megelőzésével, napvédelemmel kapcsolatos betegoktatást 10 éves kortól javasolta.

Betegoktatás a megelőzés kulcsa

Tavasszal és nyáron a babakocsiból nézelődő gyerekeket sok esetben csak egy vékony sapka árnyéka, esetleg egy napernyő védi az erős napsugaraktól. A strandokon pedig a kisgyerekek akár a déli erős napsütésben is a parton homokoznak, mert bízunk a kétes hatékonysággal felvitt 50 faktoros napvédő krémek védelmében.

Ezek a jövőben remélhetőleg megváltoznak az U.S Preventive Services Task Force friss ajánlásának köszönhetően. A szakmai szervezet ugyanis arra figyelmeztet, hogy – különösen a világos bőrű, bőrrák kialakulása szempontjából rizikócsoportba tartozó családokban – nagyon fontos a szülők informálása a napvédelemről, melyre már gyermekük 6 hónapos korától kezdődően fokozottan ügyelni kell!

Miért fontos már gyermekkortól a napvédelem?

A melanoma nem egyik pillanatról a másikra alakul ki – hangsúlyozza dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrő Központ orvosa. Az évek alatt elszenvedett bőrégések összeadódnak, így már fiatal felnőttkorban is nagyobb eséllyel lesz melanomás az, akinél gyermekkorában nem volt megfelelő a napvédelem. Kisgyermekeknél értelemszerűen a szülőket kell megfelelően tájékoztatni a biztonságos napozás szabályairól, ám nagyobb gyerekeknek, kamaszkortól kezdődően már önállóan is tudniuk kell napvédő krémet megfelelően használni és ismerniük kell a fényvédelemre vonatkozó információkat.

A leggyakoribb tévedések a gyermekkori fényvédelemről

1. Árnyékban nem éghet le

Tévedés azt gondolni, hogy nyugodtan városnéző sétára indulhatunk erős napsütésben kisgyermekkel, ha a babakocsi fölé napernyőt szeretünk. Egyrészt csak az UV-szűrő anyagból készült ernyő vagy ruházat nyújt védelmet a napsugarak ellen, másrészt elég, ha a gyerek mozgolódik út közben, ha kikerül az árnyékból, akár negyed óra is leéghet a karja vagy a lába a tűző napon.

2. Bekentem napvédővel

A fényvédő krémek használata elengedhetetlen, ha a szabadban tartózkodunk. Már tavasztól, az első napsugarak megjelenésétől javasolt használni, gyerekeknek az 50-es faktorszámmal ellátott termékeket. Mindegy azonban, hogy milyen napvédővel próbáljuk óvni a bőrét, ha nem megfelelően használjuk. Hogy a krém a hatását megfelelőn ki tudja fejteni, szabadba indulás előtt fél órával fel kell kenni a gyermek bőrére, majd időnként újra át kell kenni, ha strandon, vízben tartózkodik vagy erősebben izzad.

3. A szolárium biztonságos

A barna bőr divatja továbbra is hódít, kamaszoknál, fiatal felnőtteknél népszerűek a szoláriumok. A szakmai szervezet azonban jobb elkerülni a mesterséges “napfényt”, fontosnak tartja felhívni a korosztály figyelmét arra, hogy a szoláriumok rendszeres használata megnöveli a bőrrák kialakulásának esélyét.

4. Elegendő az önvizsgálat

Az anyajegyek otthoni vizsgálatára is fel kell hívni a fiatalok figyelmét. Melanoma már középiskolások körében is előfordulhat, így az anyajegyek és az egyéb bőrön látható elváltozások mielőbbi észlelése, rendszeres időközönként történő orvosi ellenőrzése elengedhetetlen. Az évenként legalább egy alkalommal elvégzett teljes testtérképes anyajegyvizsgálat segítségével pontosan nyomon követhető minden változás, így idejében lehet lépni, ha problémát észlelünk – mondja Rózsa doktornő.

“A melanomás esetek számának növekedése intő jel, hogy az évenkénti anyajegyszűrés fontosságára is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a fiatalabb generáció számára már közismert legyen a megelőzés fontossága.”

Kapcsolódó cikkeink anyajegy témában:

Forrás: Anyajegyszűrő Központ