Gyerek

Alig tudnak valamit a gyerekek a pénzügyekről

Van, aki csak felnőttkorában kerül szembe azzal a kihívással, hogy fel kell adnia postán egy csekket. Mégsem árt már korábban találkozni a pénz világával.
2011. Október 05.

Az iskolás gyerekek többsége nem tud postai csekket kitölteni, és nincs tisztában az árakkal – ez derült ki azon a pénzügyi vetélkedőn, amit a K&H általános iskolásoknak rendezett tavaly. A K&H Vigyázz, kész, pénz! országos tudásversenyt most újra meghirdetik, a zsűriben az RTL Klub két népszerű televíziósa, Szujó Zoltán és Holló Márta is részt vesz.

„Fontosnak tartjuk, hogy már a gyerekek is elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket, és felnőttként majd jobban eligazodjanak a pénz világában. Tavaly 89 iskolából több mint 600 tanuló vett részt a pénzügyi vetélkedőn. Azt tapasztaltunk, hogy a gyerekek többsége nincs tisztában a postai csekk helyes kitöltésével, az alapvető fogyasztási cikkek árával vagy a háztartási költségekkel. Reméljük, az idei versenyen jobb eredmények születnek majd” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a lakossági banki üzletág vezetője.

Ne várjunk felnőttkorig!

„Gyerekkoromban én is lelkesen gyűjtöttem a takarékbélyeget, és nagy öröm volt, amikor meg tudtam venni valamit, amire már régen vágytam. Aztán évekkel később, 18 éves is elmúltam, amikor megfogalmazódott bennem, hogy sportújságíró szeretnék lenni. Presztízskérdést csináltam viszont abból, hogy az iskola már akkor sem csekély tandíját én egyedül teremtsem elő. Dolgoztam többek között egy benzinkútnál, és természetesen spóroltam is. Édesanyám megtanított a pénz kezelésére, de nincs minden gyermek ilyen szerencsés helyzetben. Hasznos, ha szakemberek is odafigyelnek a kisiskolások pénzügyi ismereteinek bővítésére, ezért is örülök a K&H kezdeményezésének” – mondta Szujó Zoltán, az RTL Klub műsorvezetője és sportriportere.

A háromfordulós versenyre általános iskolai tanulók nevezhetnek 3-5 fős csapatokkal, 4 kategóriában (1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. osztályosok). Az első, online fordulóban a csapatoknak a verseny honlapján található 4 feladatot kell megoldaniuk és beküldeniük 2012. január 10-ig. Ezután következnek a regionális középdöntők, majd májusban a budapesti döntő. A gyerekek Netbookot, iPodot, hordozható DVD-lejátszót, digitális rajztáblát, IceWatch karórát és Geomag játékot, az iskolák irodatechnikai berendezést, sportszercsomagot, könyvcsomagot, a felkészítő pedagógusok pedig ajándékutalványt nyerhetnek. Az verseny további részletei a www.kh-ezkeszpenz.hu weboldalon találhatóak.

A zsűri tagjai közé tartozik Szalay György, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Kultúra Központ vezetője, dr. Grimm Krisztina, a Fogyasztóvédelmi Iroda vizsgáló vezető főtanácsosa, Bíró Pál, az r-time ügyfélkapcsolati igazgatója és Kohári Edit, a Frame Film Kft. ügyvezető igazgatója is.