Gyerek

Adventi kalendárium bűntudat nélkül

A legtöbb bolti adventi kalendárium igazi cukorsokk, mely - lássuk be - a Mikulás és Jézuska édességdömping mellett már az utolsó utáni csepp a pohárban. Mivel helyettesíthetjük a klasszikus nasikat?
2018. December 05.
Adventi kalendárium bűntudat nélkül

Egy kis idő és energia befektetésével és egészséges ötleteinket követve, nekik sem kell aggódniuk hiszen saját maguk is elkészíthetnek egy-egy szuper “édesség” mentes adventi kalendáriumot.

Itt a december, ezzel pedig kezdetét veszi a karácsonyra való rákészülés, az advent időszaka. Míg számunkra ez általában egy hajtós, stresszes időszak, addig a gyerekeknek egy varázslatos, izgalmakkal teli várakozás hónapja kezdődik. Ezt az időszakot hivatott megkönnyíteni az adventi kalendárium, mely minden napra tartogat egy-egy apró meglepetést, így csillapítva a kicsik – sőt gyakran még a nagyobbacskák – türelmetlenségét is.

Egyszerű, de nagyszerű

2 és fél éves kisfiam hihetetlen nagy aszalt gyümölcs rajongó, így bátran állítom, hogy a kis édesszájúak számára remek alternatíva a cukrok és csokik helyett -szaloncukorhoz hasonlóan csomagolt- aszalt gyümölcsökkel megtölteni a naptárat. A magozott datolya, az aszalt sárgabarack, szilva, füge mind-mind finom és egészséges – ráadásul antioxidánsokkal teli – meglepetés lehet. Arra érdemes figyelni, hogy lehetőleg változatos sorrendben pakoljuk a gyümölcsöket a naptárba, ne kerüljön ugyanolyan finomság két egymást követő napra.

Extra vitamin a megfázás szezonban

Három éves kor felett, amikor a kicsik már biztonsággal elboldogulnak a rágósabb falatokkal is (a félrenyelés veszélye nélkül,) bevethetünk egy különösen egészséges megoldást is. A gyermekeknek szánt vitaminos gumicukrok és rágótabletták kínálatában ugyanis már mindenki talál elvárásainak/nézeteinek megfelelő típust, legyen az cukormentes, vegán, delfines vagy épp dinoszauruszos és még sorolhatnánk. A téli betegségekkel teli időszakban nagyon fontos a kicsik immunrendszerének megfelelő karbantartása és ezek a készítmények trükkös segítséget nyújthatnak ebben, hiszen ízük és mókás formájuk miatt örömmel beveszik őket még a legmakacsabb gyerekek is.

De mibe tegyem őket? – merülhet fel bennünk a kérdés. Hobbi boltokban például remek 24 rekeszes – eredetileg gyöngyfűzőknek, ékszerkészítőknek szánt – műanyag dobozkákat lehet venni, de az ügyesebbek két jégkockatartóból és kartonlapból is készíthetnek szuper tárolót. Egy jó tanács; érdemes kétféle vitamint beszerezni vagy különféle figurás kiszerelésben, hogy a meglepetés varázsa megmaradjon és ne mindennap egyforma falat várja gyermekünket a naptár kinyitásakor.

Gyümölcsből sosem elég

A harmadik opció pedig az egyre elterjedtebb gyümölcsszelet vagy gyümölcstekercs. Ezek színtisztán csak gyümölcsből készült, préselt szeletek, vagy feltekert lapok, melyek nem tartalmaznak sem hozzáadott cukrot (természetes gyümölcscukor azért van bennük) sem mesterséges színezékeket vagy tartósítószert. Ha az interneten rákeresünk a gyümölcstekercs szóra, számos szuper házilag is elkészíthető receptre bukkanhatunk. De ha ilyesmire nincs időnk akkor sem kell aggódnunk mert szerencsénkre az ismertebb drogéria láncok is számtalan variációt kínálnak; találhatunk bio, gluténmentes sőt kis kiszerelésben kapható változatot is, ami különösen praktikus lehet az adventi kalendárium megtöltéséhez.

A finomságokon túl is vannak lehetőségek…

Nem minden kisgyerek kedveli az édességet, de az apró játékokra, figyelmességre még ők sem mondanak nemet. Jó ötlet lehet például gyűjteni 24 darab kedves, rövid, karácsonyi történetet, kinyomtatni őket, majd összehajtogatva a naptárba rejteni. A kicsik imádják az esti mesét, – pláne ha azt szüleik olvassák fel nekik, – és valljuk be az együtt töltött időnél értékesebb dolog nem sok van, ráadásul ezekkel a történetekkel is bensőségesebbé, ünnepibbé tehetjük a várakozás napjait.

Nálunk tavaly az egészséges nasik mellett egyik-másik zsákocskában ujjbábok is megbújtak akik utána altatáskor beszálltak a mesemondásba. Mondanom sem kell, igen nagy sikerük volt. Ilyen apró ujjbábokat játékboltokban, de a híres svéd bútorbolt gyerekosztályán is találhattok.

Szintén jópofa és nasi mentes megoldás lehet, ha a kalendáriumban egy 24 db-os puzzle (lehet karácsonyi témájú, vagy akár a gyerkőc kedvenc mesehősét ábrázoló) részeit rejted el. Advent első napján, az első puzzle darab mellé add oda a kép méretarányosan kinyomtatott változatát is, így a feladat minden nap megtalálni az adott darabka helyét. Végül a legutolsó kirakós darab mellé készülj egy kis extra jutalommal is a jó munkáért, a kép helyes kirakásáért.

Elkerülheted, hogy az apró meglepetések napok alatt csak felesleges műanyaghulladékká váljanak, ha olyasmiket rejtessz a naptárba amik a gyerekek már meglévő játékaihoz kapcsolódnak. A különféle építőjátékok (LEGO, Duplo, Mega Bloks, Playmobil és társaik) mindig kínálnak különálló figurákat, különleges “ritka” elemeket alkatrészeket is. Ezeket a kicsik boldogan fogják felhasználni a játékhoz és neked is jó lehetőség, hogy egy “anyuka figurával” például bekapcsolódhass a szerepjátékba és minőségi időt tölthess gyermekeiddel.

Kapcsolódó cikkeink: