Gyerek

A tartós gyerekkori asztma súlyos következménnyel járhat

A tartós gyerekkori asztma előtt-amelynek során gyakorlatilag napi szintűek a légzésproblémák-az orvostudomány egyelőre értetlenül áll.A legtöbb esetben kinövi a gyerek a problémát, de az esetek 20 százalékban felnőttként is komoly problémákkal küzd majd.
2016. Május 19.

Az eddigi legnagyobb amerikai kutatásban a tartós gyerekkori asztma és a krónikus obstruktív légúti betegség(COPD) között fedeztek fel összefüggést a szakemberek. A New England Journal of Medicine című szaklapban publikált anyag szerint azoknál a gyerekeknél, akiknek tüdőfunkciója alacsony volt a kutatás kezdetekor, egy jól bejósolható és meghatározható növekedési mintázatot figyelhettek meg a szakemberek.

„A többségüknél csökkentett tüdőnövekedés volt megfigyelhető később is, és sokan közülük a COPD tüneteivel küzdöttek” – mondja a kutatást vezető Scott T. Weiss professzor.

A kutatás során 684 résztvevő tüdőműködését vizsgálták 5 és 12 éves kor között, egészen – legalább – 23 éves korig. A vizsgálatokra évente sor került, így könnyen lekövethető volt az abnormális növekedési mintázat.

A kutatás végére a résztvevők 11 százaléka COPD-val diagnosztizálták, amely egy rendkívül progresszív zavar, súlyos légzési nehézségekkel. Érdekesség, hogy a fiúk esetében a kilátások rosszabbak voltak, mint a lányoknál, de ez összefügghet azzal is, hogy az asztma a fiúk körében gyakoribbnak számít.

A szakemberek szerint a fiatal felnőttek esetében a COPD rendkívül veszélyes, hiszen jó eséllyel néhány éven belül hétköznapi feladataikat sem tudják ellátni. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ezeket a mintákat a szakemberek már a tartós gyerekkori asztma azonosításakor is felmérjék, hogy csökkenteni tudják az COPD kialakulásának esélyeit.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Az asztmáról, röviden
  • Ritkábban asztmásak a tanyán nevelkedő gyerekek
  • Gyermekkori asztma: odafigyelés betegségtudat nélkül
  • Megelőzhető az asztma gyermekkorban?
  • Forrás: Medipress