Gyerek

A nyolcadikosok több mint 96 százalékát felvették középfokú oktatási intézménybe

A jelentkező nyolcadikosok több mint 96 százalékát felvették valamely középfokú iskolába az idei általános felvételi eljárás során.
2020. Május 04.
A nyolcadikosok több mint 96 százalékát felvették középfokú oktatási intézménybe (fotó: Getty Images)

Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint idén több mint 97 ezer tanuló, köztük 83 775 nyolcadik, 7854 hatodik és 5443 negyedik évfolyamos diák kérte felvételét középfokú nevelési-oktatási intézménybe.

Az általános középfokú felvételi eljárásban a nyolcadikosok 96,3 százaléka (80 684 diák) nyert felvételt valamelyik középfokú iskolába. A felvettek 75,1 százaléka (60 560 diák) az első helyen, 92,8 százaléka (74 878 diák) pedig az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait. A tanulók 35,8 százaléka (28 860-an) gimnáziumi, 42,1 százaléka (33 971-an) szakgimnáziumi (technikumi), 20,3 százaléka (16 409-an) szakközépiskolai (szakképző iskolai), 1,4 százaléka (1157-an) szakiskolai, 0,4 százaléka (287-an) pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre jutott be – ismertették.

A 6 évfolyamos gimnáziumba felvételt nyert tanulók száma 4644, közülük 3961 diákot (85,3 százalék) az általa elsőnek megjelölt helyre vettek fel. Nyolc évfolyamos gimnáziumba 3165 tanuló jutott be, közülük 2798 diák (88,4 százalék) tanulhat tovább az elsőnek megjelölt helyen.

A középiskolák április 30-ig értesítették a tanulókat jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról; ezzel véget ért a középfokú felvételi eljárás általános szakasza.

Azok számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be középfokú iskolába, május 11-én rendkívüli felvételi kezdődik. Az OH várhatóan május első felében teszi közzé honlapján, az oktatas.hu-n a rendkívüli felvételi eljárást megszervező nevelési-oktatási intézmények listáját. Az érintett 3091 diák (az általános eljárásban résztvevők 3,7 százaléka) a rendkívüli felvételire közvetlenül a középiskolákban jelentkezhet – közölte az OH.

Forrás: MTI