Gyerek

A lezárások miatt maga vágta a fia frizuráját, az iskola beszólt miatta

Elkülönítették a tizenkét éves fiút, mert nem sikerült az anyja hajvágása.
2021. Április 15.
A lezárások alatt sokan vágtak le otthon a gyerek haját (fotó: Getty Images)

Áll a bál egy anya és fia iskolája között, mert a suli úgy gondolja, túl rövidre sikeredett a kisfiú haja, ezért elkülönítette őt a többiektől.

A Nyugat-Midlandsben élő Hannah Clews csak azért volt kénytelen maga nekiállni a hajvágásnak, mert a járvány miatti lezárások miatt nem jutottak el fodrászhoz. Tizenkét éves fiának, Niallnak göndör tincsei már olyan hosszúra nőttek, hogy ki sem látott mögülük. Itt Hannah csak apróbb igazítást végzett, oldalt és hátul viszont alaposan nekiesett a fürtöknek. Mint elmondta, egyes és kettes fokozat között használta a hajvágógépet.

Ők elégedettek is voltak vele, ám mikor következő héten végre újra lehetett iskolába menni, fiát megrótták, mondván, haja túl rövid, és így nem felel meg az intézményi szabályzatnak. Az anyát már ez is feldühítette, az azonban valóban túlzásnak tűnik, hogy Niallt ezután külön tanterembe ültették át, nem ebédelhetett a barátaival, és a szünetekben sem találkozhatott velük. “Niallnak szép göndör, vörös haja van, de a lezárások miatt már teljesen a szemébe és a fülére lógott. Tisztában vagyok a szabályzattal, ami részletesen tilt minden extremitást. Én nem is akartam ennyit rövidíteni rajta, de hát így sikerült, hiszen nem vagyok fodrász” – nyilatkozta az édesanya.

Az iskola nem törődött a magyarázattal, mint mondták, elkülönítik a fiút addig, amíg haja nem nő meg a kívánt szintig. Édesanyját felháborítja az eljárás, hiszen így fia nem mehet a többiekkel a friss levegőre, és a gyakorlati oktatásból is kimarad, miközben bőven eleget volt már karanténban a járvány miatt. Ráadásul fiát megviselték a történtek, hiszen úgy érzi, olyasmi miatt kapott szidást, amiről nem tehet. “Azt mondja, a múlt héten egy egész napot töltött úgy, hogy senki nem szólt hozzá. Ez igazságtalan” – mondja az édesanya, és valóban, durva túlkapásnak tűnik az intézmény döntése, szabály ide vagy oda…