Gyerek

A kutyák társként tekintenek a gyerekekre

A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, de nem olyan mértékben, mint a felnőttekkel - állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.
2021. Január 28.
A kutyák társként tekintenek a gyerekekre (fotó: Getty Images)

“A jó hír az, hogy a tanulmányunk szerint a kutyák rengeteg figyelmet fordítanak a velük élő gyerekekre” – idézte Monique Udellt, a tanulmány vezető szerzőjét a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. “Reagálnak rájuk és sok esetben velük összhangban viselkednek, ami a pozitív kapcsolódás jele és jó alapja a szoros kötelékek kiépülésének” – tette hozzá a szakember.

Udell szerint ugyanakkor a kutyák kisebb gyakorisággal hangolják össze a viselkedésüket a gyerekekkel, mint a felnőttkorú gazdáikkal, ami azt sugallja, hogy bár társként tekinthetnek a gyerekekre, de vannak olyan különbségek a kutya-gyerek és kutya-felnőtt kapcsolatokban, amelyek még tanulmányozásra várnak.

Az Animal Cognition című folyóiratban publikált tanulmány 30 gyerek és kutyáik bevonásával készült. A 8 és 17 éves kor közötti alanyok 83 százaléka küzdött valamilyen fejlődési rendellenességgel.

A tesztek során a gyerekeknek megszabott útvonalakon kellett mozogniuk egy nagy teremben, amelynek a padlóját jelölések borították, miközben a kutyáik póráz nélkül voltak.

A szakemberek a gyerekek és a kutyáik aktivitásának (mennyit mozogtak vagy álltak egyszerre), közelségének (mennyi időt voltak egymástól egyméteres távolságban) és orientációjának (mennyi időt töltött a kutya ugyanabba az irányba nézve, mint a gyerek) összehangoltságát vizsgálták.

A kutatók megállapították, hogy az állatok mindhárom szempontból olyan magas arányban mutattak összehangoltságot a gyerekekkel, hogy azt nem lehet a puszta véletlennel magyarázni.

Forrás: MTI