Gyerek

A kormány megtámadhatja az utolsó pillanatban kötött ltp szerződéseket

A lakástakarékok megszüntetésének hírére 140 ezer új szerződést kötöttek 48 órán belül, Varga Mihály szerint valószínűleg nem tisztességes módon. Egy ügyvéd szerint a kormánynak vannak eszközei, hogy megtámadhassa az új szerződéseket.
2018. November 19.
A kormány megtámadhatja az utolsó pillanatban kötött ltp szerződéseket

Deák Dániel egyetemi tanár, ügyvéd szerint az állam megtámadhatja az utolsó pillanatban megkötött szerződéseket. Az ügyvéd az ATV Start műsorában azt mondta, hogy az állampolgárok jogszerűen jártak el és természetes volt a reakciójuk, hogy az utolsó pillanatban még a határidő lejárta előtt igyekeztek lakástakarékokat kötni. Szerinte a jogalkotó nem volt korrekt, mert nem biztosított átmenetet – írja a napi.hu.

Az ügyvéd szerint a kormánynak vannak arra eszközei, hogy megtámadja az új szerződéseket, hogy tiltott joghatás előidézésére irányultak, vagyis a jogszabály megkerülésével, és így azok érvénytelenné válnának. Akár az ügyész is felléphet szerződésekkel szemben, közérdek sérelmére hivatkozva. A jogszabály megkerülését ugyanakkor nagyon nehéz bizonyítani.

Arra a kérdésre, hogy mi történhet azokkal, akik jogszerűen jártak el, Deák Dániel úgy reagált: az állam jogszabály-módosítással is élhet, akár visszamenőleges hatállyal is hozhat új törvényt.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Napi.hu