Gyerek

A kedvesség valóban kedvességet szül

Azok a szülők, akik az önzést propagálják gyermekük felé, gyakran nem tudják átadni ezt a mintát gyermeküknek, míg az altruizmus ennél lényegesen "ragadósabb".
2017. Június 27.

A kedvesség valóban kedvességet szül

Ennek oka részben az, hogy az altruizmust és kedvességet fontosnak tartó szülők maguk is érzékenyebben és empatikusabban viszonyulnak gyerekeikhez, aminek következtében a szülő-gyerek kapcsolat nem csak szorosabb és mélyebb, de bizalmasabb is.

Brit, svájci, német és osztrák tudósok egy csoportja 418 német és svájci családot vizsgált, akiknek 7-9 éves (Svájc) és 6-11 éves (Németország) gyerekeik vannak. A szakemberek megvizsgálták a szülők értékeit, ahogyan a gyerekekét is. Ennek érdekében képeket mutattak különféle felnőttekről és gyerekekről, más és más állítások kíséretében, pl: “A gazdagság fontos. Ő sok pénzt és drága holmikat szeretne”. Ezután azt kérdezték, mennyire képes az illető azonosulni a képen látható szereplővel.

Kiderült, hogy a figyelmes, gondoskodó, kedves és empatikus szülők gyerekeire ezek az értékek maguk is érvényesek voltak, meglepő módon azonban a hűvösebb és keményebb szülők gyerekeire – akik maguk is az anyagi javakat tartották fontosnak – szintén nagy arányban volt jellemző az altruizmus. Úgy tűnik, ha a szülővel nem tud azonosulni a gyerek a bizalmas kapcsolat miatt, nagyobb eséllyel nem tartja őt példaképnek, és követ egészen más értékeket, mint amik a családra egyébként jellemzőek.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress