Gyerek

A játékos szülőknek nem lesz szorongó a gyereke

Azok a szülők, akik gyakran játszanak a gyerekeikkel, versenyt futnak vagy birkóznak velük, nagy valószínűség szerint segítenek nekik megelőzni a szorongásos problémák kialakulását.
2018. Január 04.
A játékos szülőknek nem lesz szorongó a gyereke

Egy ausztrál-dán kutatás szerint a szülők viselkedése hatással van arra, hogy a gyerekeik kisiskolás korukra mennyire lesznek stresszesek vagy szorongók, ugyanis megtanulják, hogyan legyenek bevállalósabbak biztonságos körülmények között.

A kutatócsoport tagjai 312 családot kísértek figyelemmel, és arra jutottak, hogy azoknak az anyukáknak és apukáknak, akik az ún. kihívást előnyben részesítő szülői viselkedési formát alkalmazták, a gyerekei sokkal kevésbé voltak szorongók a többieknél.

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a túlaggódás és a helikopterszülőség egyértelműen növelheti a gyerekek kockázatkerülésre, aggódásra hajlamos magatartását.

A kutatás egyik vezetője, Rebecca Lazarus szerint az olyan szülői viselkedés, ami fizikailag kihívást jelentő (pl. birkózás), rámenősségre, kockázatvállalásra ösztönző, segíthet megóvni a gyerekeket attól, hogy később túlzottan szorongók legyenek.

– A kihívást előnyben részesítő szülői viselkedés lényege, hogy a kicsik biztonságos kereteken belül szembesülhetnek rizikós, kihívást jelentő helyzetekkel – mondja Lazarus. Az elsőre félelmetesnek tűnő szituációk ismételt megtapasztalása által megtanulják, hogy képesek egyedül is megbirkózni ezekkel a helyzetekkel, ezáltal bátrabbak, magabiztosabbak lesznek.

Ezzel szemben a túlságosan óvó, féltő szülői magatartás éppen az ellenkező hatást váltja ki. Azt az üzenetet közvetíti a gyerek felé, hogy a világ egy félelmetes, veszélyekkel teli hely, amitől meg kell óvniuk magukat.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

– Lehet egy olyan helyzet, amikor a gyerekünk fél valamitől, például egy kutyától a parkban. Ilyenkor megmutathatjuk neki, hogy nincs mitől félnie, azáltal hogy hagyjuk, hogy megszimatolja a kezünket – mondja Lazarus.

Játszhatunk velük futóversenyt, vagy biztathatjuk valamilyen csapatsport kipróbálására. Ezek mind-mind finom, biztonságos módjai annak, hogy a gyerek megtapasztalja, milyen érzés veszíteni.

Habár Lazarus és a kutatótársai egyértelműen javasolják a szülőknek ezt a fajta lazább, kihívásra sarkalló magatartást, még szükség van további kutatásokra, hogy mindez egyértelműen alkalmazható legyen a gyerekek szorongásellenes kezelésében.

További érdekes cikkek gyermeknevelés témában: