Gyerek

A helikopterszülőség újabb veszélye: a búragyerek-jelenség

A helikopterszülőség számos módon negatívan hat a gyerek fejlődésére, és a szakértők egy újabb veszélyre is figyelmeztetnek.
2020. Január 27.
A helikopterszülőség újabb veszélye: a búragyerek nevelés (Fotó: iStock)

Az utóbbi években egyre több figyelmet szentelnek a különböző szülői, nevelési stílusoknak, melyek közül az egyik a helikopterszülőség. Ez nem pont azért lett annyira közismert fogalom, mert jó hatással lenne a gyermekre, hanem épp ellenkezőleg. Ezt a nevelési stílust az átláthatóság határozza meg, a helikopterszülők ugyanis a gyermekeik mindennapi tevékenységeibe folyamatosan bele akarnak látni, mindent felügyelnének, és mindent meg akarnak tenni a gyerekért és a gyerek helyett, mert azt gondolják, ez a legjobb a számára.

Azonban ez a módszer a visszájára sül el a legtöbbször, mert akadályozza a gyereket abban, hogy az élethez fontos képességeket sajátítson el, és hogy magától tudja kontrollálni viselkedését, érzelmeit. Így a helikopterszülők nehéz helyzetbe hozzák a gyerekeiket, akik megszokták, hogy anya és apa mindent megtesz helyettük. A szakértők felismertek egy újabb negatív tendenciát is a helikopterszülőknél, ez pedig a “búragyerekek” nevelése.

Kik azok a búragyerekek?

A Family Education szaklap szerint a búragyerekek azok a gyermekek, akiket szüleik arra kényszerítenek, hogy akadémiai szempontból sokkal előbb sajátítsanak el tudásanyagokat, mint az az életkoruk, kognitív fejlettségük alapján indokolt lenne. A búragyerekek már kiskoruktól kezdve mindent megkapnak, amely segíti őket abban, hogy kitűnjenek a társaik közül. Ez először olyan dolgokkal kezdődik, mint a tanulókártyák, amelyekkel már csecsemőkorban fel szeretnék készíteni a gyerekeket a matematikai és nyelvtani tudásanyag elsajátítására. Amikor kisgyerekkorba lépnek, a szülők már valódi feladatokat is adnak ezeknek a gyerekeknek.Az otthoni tanulás mellett már kisebb korban is beütemezhetnek a szülők olyan tevékenységeket a gyerek napirendjébe, amelyek szerintük elengedhetetlenek a tanulás szempontjából, mint a zeneórák, nyelvórák, stb. Mindezt anélkül teszik, hogy egyáltalán belegondolnának, vajon a gyermekük képes-e egyáltalán elsajátítani azt a tudást, amelyet az órákon kaphat. A búragyerek kifejezés úgy született meg, hogy ezeket a gyerekeket az üvegházi növényekhez hasonlóan nevelik, nagyon jól ellenőrzött és szabályozott körülmények között.

Hogyan vezethet a helikopterszülőség idáig?

A gyerekek meg tudják mutatni, mi érdekli őket, és mihez lennének jó képességeik, ha hagyják őket kibontakozni. Azonban egy túlszabályozott légkörben erre nincs sok lehetőség, nem kapnak ehhez megfelelő teret és időt, és a szülők sokszor a saját akaratukat kényszerítik rájuk.  – Ez azért lehet nagyon rossz egy gyereknek, mert sokszor még akkor is beleragad a szülők akaratába, ha tudja, hogy neki nem ez a megfelelő – magyarázta Kristin Moilanen, a Nyugat-Virginiai Egyetem gyermekfejlődési és családtudományi docense. Ennek a legszembetűnőbb eredménye, hogy ugyanúgy, ahogy az üvegházi virágok, a búragyerekek is küzdenek azért, hogy virágozzanak, azaz fejlődjenek és helyt álljanak azon a jól strukturált környezeten kívül, amelyben felnőttek.Felnőttként ezek a gyerekek gyakran lesznek maximalista, túlteljesítő emberek, és jellemző lehet rájuk a haragos magatartás, a rendszertelenség, a szorongás, és ennek hatására akár mentális problémáktól is szenvedhetnek. Az alacsony önértékelés is jellemző lehet rájuk, hiszen folyamatosan attól félnek, hogy nem elég jók, nem tudnak egyedül dönteni. Vannak szülők, akik annyira búra alatt tartják a gyerekeiket, hogy azt is meg szeretnék határozni, milyen egyetemi szakra menjenek, milyen karriert válasszanak.

Mi a szakértők javaslata?

Természetes, hogy a szülők azt szeretnék, ha gyermekeik okosak és ügyesek legyenek, de erre nem az a megoldás, hogy a gyerekeket otthon is oktatják, és különórákkal terhelik, amikor még nem is elég érettek ehhez. A gyerek érdemeit sem mérjék az eredményeivel, és azzal, szerintük mennyire tehetséges.Sokkal jobb, ha a szülő lehetőséget ad a gyermeknek a szabad játékra, és elvárásait a gyerek életkorához és fejlődési állomásaihoz igazítja. Hadd töltsön a kicsi időt a szabadban, és hadd legyen együtt a társaival. A gyermek megmutatja azt is, mi érdekli őt, ezért a legjobb, ha a szülői inkább eltölt vele néhány órát, miközben a számára érdekes tevékenységet végzik. Legyen inkább a kicsi felfedező, és ne kényszerítsék olyan teljesítményre, amely megerőltető számára, vagy nem is képes rá.(Cikk forrása: smartparenting.com)Kapcsolódó írásaink: