Gyerek

A gyermekvállalási kedvre kevésbé, az ingatlanárakra már inkább hatott a csok

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatását mérték fel: a támogatás jelentős részét elvitte az áremelkedés, a gyermekvállalásra nem hatott és sokan befektetési célú ingatlanok vásárlására fordították - állítja egy kutatás.
2021. Október 04.
A gyermekvállalási kedvre kevésbé, az ingatlanárakra már inkább hatott a csok (fotó: Getty Images)

A gyermekvállalási kedvre kevésbé, azonban az ingatlanárakra már inkább hatott a családi otthonteremtési kedvezmény – többek között ez derült ki abból a tanulmányból, amely megvizsgálta milyen hatása volt a 2016-ban bevezetett csoknak. A tanulmány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiadott Hitelintézeti Szemle szeptemberi számában jelent meg – írja a napi.hu.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a támogatás a gyermekvállalásra nem gyakorolt kedvező hatást 2016-2019 között. Ugyan 2020-ban 3,3 százalékkal több gyermek született az előző évhez viszonyítva, de a 2016-os értéket még így sem sikerült elérni.

A támogatás nagyobbik része nem a családoknál kötött ki, a tanulmány megállapítja, hogy a csok megjelenése a növekvő kereslet révén jelentősen felhajtotta az ingatlanok árát, ami felemésztette a támogatási összeg közel 75 százalékát, ezzel tovább nehezítve a fiatal párok lakásszerzési lehetőségeit.

A támogatást igénybe vevők 23 százaléka vállalt előre gyermeket, az igénylők 77 százaléka viszont csak a már megszületett gyermeke után igényli a támogatást. Azoknál az igénylőknél a legnagyobb a gyermek-előrevállalási hajlandóság (36 százalék), akik maximum két gyermeket szeretnének.

A három gyermek iránt elkötelezett családok 17 százaléka tesz ígéretet arra, hogy a törvényi határidőn belül gyermekei száma 3-ra növekszik. 2020 végéig az összes előre vállaló 62 százaléka teljesítette vállalását.

A megelőlegező csokot igénylők több mint a fele csupán egy gyerekre vállalt kötelezettséget, 45 százalékuk vállalt két gyereket, és csupán a 2 százaléka merte bevállalni, hogy három gyereke születik majd. A gyermeket előre vállalók jövedelmi szintje alacsonyabb volt, mint azoknak, akiknek már eleve voltak gyerekeik.

A csokot felhasználók többsége szerényebb körülmények között élő család volt, a legfeljebb kétgyerekesek 72, és a nagycsaládosok 60 százaléka 35 millió forint alatti ingatlant vásárolt a támogatásból. A kétgyerekesek több mint tizede és a nagycsaládosok 5 százaléka tudott 50 millió forintosnál értékesebb ingatlant venni csok segítségével. A nem nagycsaládosokra jellemzőbb volt a drágább, új építésű ingatlanok vásárlása, míg a nagycsaládosok szívesebben vettek nagyobb alapterületű használt lakást vagy házat – foglalja össze a napi.hu.

A csokot igénylőket hét csoportba osztotta a tanulmány. A legnépesebb csoport – ide az igénylők 38 százaléka került – a használt lakást vásárló, rászoruló kiscsaládoké, legalacsonyabb jövedelemmel, legolcsóbb ingatlanárral, magas gyermekvállalás nélkül.

Ők azok, akik a legkevesebb támogatást tudják igényelni, és a legszerényebb ingatlanokat vásárolják meg: átlagosan 26 millió forintos lakást vesznek a csokból, és átlagosan mindössze 3,1 millió forintnyi támogatást kapnak, ami az egyik legalacsonyabb a csoportok között. Pedig ez az a réteg, amelyikben a legnagyobb a hajlandóság arra, hogy további gyerekeket vállaljon.

A csokot felvevők 2 százaléka tartozik abba a csoportba, akik magas jövedelemmel rendelkeznek, több gyereket nem szeretnének és befektetési céllal vásárolnak ingatlant. A túlnyomó részt (67 százalék) nagycsaládosok által alkotott csoport minden tagja a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozik. Jellemzően második ingatlanként 37 millió forintos átlagár mellet vásárolnak ingatlant. Korábban már rendelkeztek lakással, Mindössze 1,9 millió forintot tudnak felvenni az államtól átlagosan, de a kétgyermekes családok (50 százalék) az igényléskor még nem voltak jogosultak a kamattámogatott hitel felvételére, ezért a céljuk főleg a támogatások maximális kihasználása és minimális további eladósodottság mellett az, hogy az egzisztenciájukat növeljék az újabb ingatlannal, további gyermek vállalása nélkül.

Szintén befektetési céllal vásárolnak a városi új luxusházban élő kiscsaládosok csoportja, magas jövedelemmel, a legmagasabb ingatlanárral és többnyire szintén további gyermekvállalás nélkül. Ebbe a csoportba a családok 7 százaléka tartozik. Ők vásárolják meg a legnagyobb, 65 millió forint feletti értékkel rendelkező ingatlanokat, melyhez magas (átlag 867 ezer forintos) jövedelem társul. A nagycsaládosok részaránya ebben a csoportban a legalacsonyabb (40 százalék). A csoportban az egy főre jutó közvetlen, vissza nem térítendő állami támogatás mértéke 3,7 millió forint volt.

Forrás: napi.hu