Gyerek

A gyermekbiztonság össztársadalmi ügy

A balesetek egyéves kor fölött több gyerek és fiatal életét követelik, mint az összes betegség együttvéve. A cél nem kevesebb, mint hogy tíz év alatt 30 százalékkal csökkenjen a 0-24 évesek között a véletlen balesetek okozta halálozás.
2011. Június 21.

Ez az üzente a 3. Európai Biztonsági Konferencia társrendezvényének, melyet magyar szakemberek számára szerveztek 2011. június 15-én, Gödöllőn.

Csaknem százötven gyermekorvos, védőnő és egészségügyi szakdolgozó találkozott az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet (OGYEI) és a United Way Magyarország Erőforrás Alapítvány által szervezett, a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) által támogatott egész napos gyermekbiztonsági konferencián, mely a hazai Európai Uniós elnökség kiemelt rendezvénye volt.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy a társadalom egészének összefogása nélkül nem csökkenthető számottevően a véletlen balesetek okozta halálozások száma. Az iskolai nyári szünet idején otthon, a táborokban, a vízpart mellett, sőt még a közúton is fokozottabban oda kell figyelni a gyermekekre, hogy megelőzhessük a bajt – figyelmeztetett előadásában Páll Gabriella, az OGYEI főtanácsosa, háziorvos, a rendezvény szervezőbizottságának vezetője. A szakember a Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akciótervet ismertetve elmondta: a program a legsúlyosabb kimenetelű véletlen baleseteket kívánja eredményesebben megelőzni. Az Akcióterv a közlekedésbiztonságra, az otthonok és a gyermekintézmények biztonságára, a biztonságos játékra, szabadidőtöltésre és sportolásra, valamint a baleset-megelőzés hazai tevékenységeinek összehangolására összpontosít. „Nemcsak a szülők és fiatalok segítése, hanem számos területen dolgozó szakember folyamatos képzése is rendkívül fontos a megelőzésben; olyan össztársadalmi ügy ez, amellyel évente akár száz gyermek és fiatal élete menthető meg” – mondta Páll Gabriella. A szakember szerint sok veszély leselkedik a kisdedektől a serdülőkig minden gyerekre; a fulladás, a forrázás, a lezuhanás, a mérgezés, a félrenyelés, a közlekedési és sportbalesetek következtében minden évben – főleg a nyári szünidőben – sok ezer gyerek sérül meg, és közülük 250-300 meg is hal. Az Akcióterv legfontosabb célkitűzése, hogy tíz esztendő alatt a 0–24 éves korcsoport körében 30 százalékkal csökkentsük a véletlen balesetek okozta halálozást – összegezte a szakember.

A konferencia leglátványosabb programja a vízbiztonsági bemutató volt, melynek során egy üvegfalú medencében mutatták be a vízi, valamint a vízközeli veszélyes helyzeteket, a veszélyben lévő gyermekek mentését és első ellátásának lépéseit. A Szent Flórián Búvár Sportegyesület és a Magyar Gyermekmentő Alapítvány által szervezett bemutatón a meghívott vendégek is jól láthatták, hogyan kell elsajátítani az alapvető fogásokat, melyekkel megelőzhető a tragédia. A konferencián előadást tartott Dinesh Sethi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) baleset-megelőzési tevékenységének főkoordinátora, Kiss Csaba, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság elnöke, valamint mások mellett Zacher Gábor is. A Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológus főorvosa az alkohol és a drogok rizikószerepéről beszélt, valamint a megelőzés lehetőségeiről is szólt. A gyermek- és fiatalkori közlekedési balesetek megelőzéséről Pausz Ferenc, a Global Road Safety Partnership Hungary Egyesület elnöke szólt, az iskolai baleset-megelőzésről pedig Vörös Éva, a United Way Magyarország programigazgatója beszélt. Gorda Zsolt, a KÖBE termékfejlesztési vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a biztosítók feladatai közel sem merülnek ki a káresetek enyhítésében. Az Egyesület is mind többet tesz a megelőzés érdekében, ezért hozta létre a Tudatos Vezetők Klubját, ezért ad direkt kedvezményeket a gyermekes szülőknek, s ezért szervez, támogat közlekedésbiztonsági rendezvényeket. A Gyermekbiztonsági Konferenciát Gémesi György gödöllői polgármester nyitotta meg.

Az OGYEI a magyar gyermekek egészségével, egészségvédelmével és egészségügyi ellátásával kapcsolatos adatgyűjtési, elemzési, információs, kutatási, módszertani és szervezési feladatokat ellátó intézet. Közreműködik a gyermek-egészségügyi ellátórendszert érintő szakmapolitikai, finanszírozási, minőség-ellenőrzési és oktatási feladatokban.

A United Way Magyarország Erőforrás Alapítvány működését kizárólag jótékony célok érdekében folytatja, önkéntes jótékonysági szolgáltatások támogatásával, valamint adományok gyűjtésével és szétosztásával. Az Alapítvány célja, hogy a magyarországi helyi közösségek szükségleteinek megfelelően hozzájáruljon az életminőség és a szociális ellátás javításához, valamint a környezetvédelem és az oktatás fejlesztéséhez.

Forrás: OGYEI