Gyerek

8 egyszerű játék, amik az izgő-mozgó gyereket is lekötik

Legalábbis egy fél órára.

Nem tudom, hogy csak én voltam-e így vele, de nekem néha szükségem volt egy kis szusszanásnyi időre, míg a gyerekek totyogósak, ovisok voltak. Hogy el tudjam készíteni az ebédet, hogy tudjak egyet telefonálni, vagy igyak egy csupor teát.

Ekkor vetettem be ezeket a játékokat, melyekhez nem kellett túl sok minden, de nagyon szerették, egyedül is eljátszottak vele, és lekötötték őket egy kis időre legalább.

Műanyag pohár + befőttesgumi

Örök kedvenc, mert a befőttesgumit a pohárra ráhúzni nagyon jó játék.

Variációi:

– ha több színes poharat adunk, a gumikat lehet szín szerint válogatni

– valamilyen logika, színsor alapján kell a gumikat rendezni, például 2sárga, 2 piros, két zöld.

8 egyszerű játék, amik az izgő-mozgó gyereket is lekötik

“Hamupipőkézés”

Ez lehet borsófejtés, vagy száraz magok, vagy termések szétválogatása (tökmag, rizs, száraz borsó, gesztenye, makk). De lehet ezeket önteni, kanalazni, méregetni is.

Kartondoboz + zsírkréta

A gyerekek már régen kitalálták, hogy milyen jó dolog egy kartondoboz, és mennyi mindenre lehet használni. A kartondobozok nagy kincsnek számítottak nálunk, főleg a nagyobbak, mert abból lehetett autó, házikó, kuckó és dekorálni is nagyon jó.

Színes építőkockák, színes kupakok, műanyag evőeszközök

Annyira szerette ezt a lányom! Mindenféle színes dolgot kellett színek szerint szétválogatnia.

Ragasztószalag

A saját maguk készítette autópályán, vagy akadálypályán lehet autózni, de egyensúlyozni is, végigegyensúlyozva a vonalon.

Ehhez maszkírozószalagot érdemes használni, mert ez nyom nélkül eltávolítható a különböző felületekről.

Flakonok és kupakok

Néhány műanyag kupak és flakon elég a boldogsághoz, ráadásul a finommotorikát is fejleszti ez a játék. A kupakokat rá kell csavarni a megfelelő flakonra. Az a jó, ha többféle kupak van, és nincs mindegyiknek párja. A felesleges kupakokat bele lehet rakodni a nagyobb flakonokba, lehet számlálgatni, rázogatni.

Gombok

A nagyszülők tudtak valamit, mert a gombosdoboz, melyet a gyerekeknek adtak, annyira elvarázsolta őket, hogy nekünk is be kellett gyűjteni néhány gombot. Csak nézegetni, rakosgatni is jó, de ha célzott feladatot akarunk, akkor alakokat, formákat is kirakathatunk a gyerekkel. Készülhet például virágoskert, házikó.

Csipeszek

Csíptesse ezeket a gyerek egy kartondobozra, vagy műanyag tányér szélére. Ha ki tudunk húzni egy vastagabb fonalat két szék közé, akkor erre teregetheti is a gyerkőc a zoknikat. Aztán lehet a zoknikat összepárosítani, gombócolni, amivel pedig lehet egy kosárba célozni.

Persze nagyon jó egy kis kikapcsolódás, de ha ez túl sokáig tart, kezdjünk el gyanakodni….

Rácz Anikó blogját ITT érhetitek el.

Kapcsolódó cikkeink DIY témában: