Gyerek

7 dolog, amit tudnod kell a tinédzserek agyáról

Tudtad, hogy serdülőkorban nagy és fontos változások történnek az agyban? Íme, 7 dolog, amit érdemes tudni a tinédzserek agyáról.
2022. Január 10.

1. Az agy a serdülőkor elején éri el legnagyobb méretét.

A lányoknál 11 éves koruk körül, míg a fiúknál 14 éves koruk körül éri el az agy a legnagyobb méretét. Ennek azonban semmi köze ahhoz, hogy ki az okosabb.

2. Az agy a növekedés befejezése után is tovább érik.

Bár az agy méretének növekedése befejeződhet, a fejlődése és érése csak a 20-as évek közepén-végén fejeződik be. Az agy elülső része, az úgynevezett prefrontális kéreg érése esik a legkésőbbre. Ez a terület felelős az olyan készségekért, mint a tervezés, a prioritások felállítása és az impulzusok irányítása. Mivel ezek a készségek fejlődéseben vannak a kamaszoknál, a tizenévesek nagyobb valószínűséggel vesznek részt kockázatos viselkedésben anélkül, hogy mérlegelnék döntéseik lehetséges következményeit.

3. A tinédzser agy készen áll a tanulásra és az alkalmazkodásra.

A tizenévesek agya sok plaszticitással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy képes változni, alkalmazkodni és reagálni a környezetére. A kihívást jelentő tanulmányi vagy szellemi tevékenységek, a testmozgás és a kreatív tevékenységek, például a művészet segíthetnek az agy érésében és a tanulásban is.

4. Számos mentális probléma serdülőkorban jelentkezik.

Az agyban végbemenő folyamatos változások, valamint a fizikai-, érzelmi- és szociális változások a tizenéveseket sebezhetővé tehetik. Az agyban végbemenő nagy változások magyarázhatják, hogy a serdülőkor miért az az időszak, amikor számos mentális zavar – például skizofrénia, szorongás, depresszió, bipoláris zavar és étkezési zavarok – megjelenhet.

5. A tizenévesek agya érzékenyebb lehet a stresszre.

Mivel a tinédzserek agya még fejlődésben van, a tizenévesek másképp reagálhatnak a stresszre, mint a felnőttek, ami stresszel összefüggő mentális zavarokhoz, például szorongáshoz és depresszióhoz vezethet. A mindfulness – a jelen pillanatra való aktív odafigyelés pszichológiai folyamata – segíthet a tizenéveseknek megbirkózni a stresszel.

6. A tizenéveseknek több alvásra van szükségük, mint a gyerekeknek vagy a felnőtteknek.

Kutatások mutatják, hogy a tizenévesek melatonin – alváshormon – szintje természetes módon magasabb az éjszakai órákban, és később kezd el csökkenni reggel, mint a gyermeknél vagy a felnőttnél. Ez a különbség magyarázatot ad arra, hogy miért marad sok tizenéves sokáig fent, és miért küzd reggelente a felkeléssel. A tizenéveseknek körülbelül 9-10 órát kellene aludniuk éjszakánként, de a legtöbb tinédzser nem alszik eleget. Az alváshiány megnehezítheti a figyelmet, fokozhatja az impulzivitást, és növelheti az ingerlékenység vagy a depresszió kockázatát.

7. A tinédzserek agya rugalmas.

Bár a serdülőkor az agy és általában a tizenévesek számára sérülékeny időszak, a legtöbb tinédzserből egészséges felnőtt lesz. Az agy bizonyos változásai a fejlődésnek ebben a fontos szakaszában valóban segíthetnek megvédeni a hosszú távú mentális zavaroktól.(Cikk forrása: nimh.nih.gov)