Gyerek

5 gyakori hiba, amit a gyerek gyógyszerezésénél elkövetünk

A gyógyszerek rossz adagolása miatt rengeteg gyerek kerül kórházba. Az egyik nagy családportál összegyűjtötte azokat a dolgokat, amire leginkább oda kell figyelnie a szülőknek.
2016. November 22.

Figyelj oda az adagolásra

Amikor Karen Prignano hazatért a gyógyszertárból, rögtön az volt az első dolga, hogy a kapott szerből csepegtessen a hatéves kislánya szemébe. Aztán megnézte alaposabban az üveget, és szinte elsötétült előtte a világ, hiszen akkor döbbent rá, hogy fülcseppet adott a lányának. Kiderült, hogy a patikában adtak neki rossz gyógyszert.

Azóta néhány év már eltelt, a kislány szeme rendben van, de becslések szerint csak az Egyesült Államokban 71 ezer gyermek kerül a sürgősségire gyógyszermérgezés miatt. Szakértők szerint az esetek többsége a szülők felelőtlensége miatt következik be. Azonban a fenti eset bizonyítja, hogy előfordul néha, hogy az orvos ír fel rossz receptet, vagy a patikus keveri össze véletlenül a gyógyszereket.

Az ilyen hibák azonban a csecsemőknél és a kisgyermekeknél hosszú, komoly megbetegedésekhez vezethetnek, a súlyos mellékhatásokról nem is beszélve. A kicsik szervezete ugyanis sokkal érzékenyebb a gyógyszerekre, mint a felnőtteké.

Itt van 5 dolog, amire érdemes figyelni. A parents.com gyűjtése.

1. Megfázás

Sok megfázás elleni gyógyszer tartalmaz azonos hatóanyagot, de mégis különböznek egymástól. Mindig ellenőrizzük a gyógyszer betegtájékoztatóját, vessük össze a gyermek tüneteivel, és annak megfelelően adjunk neki a gyógyszerből. Két azonos hatóanyagú gyógyszert pedig ne adjunk a gyereknek.

2. Az orvos utasításainak a figyelmen kívül hagyása

Csábító hamarabb abbahagyni az antibiotikumok adását az előírtnál, hogyha úgy látjuk, jobban van a gyerek, igaz? De a baktériumok még ott maradhatnak a szervezetben, ha nem visszük végig a teljes kúrát. Ha pedig a betegség visszatér, még az is lehet, hogy az eredetileg szedett antibiotikum már nem fog használni.

3. Teljesen más miatt gyógyszerezni a gyereket

Sok szülő ad gyógyszert a gyereknek azért, hogy az segítsen nekik elaludni mondjuk az autóban vagy a repülőgépen. Ez nem megoldás, nem lehet úgy gyógyszerezni a gyereket, ahogy az nekünk kényelmes. A megoldás nyugodtsághoz a szórakoztató játék, az egészséges ételek, és persze a végtelen türelem.

4. Túladagolás

Mindig figyeljünk oda a pontos mértékegységekre! Ha teáskanálnyi adagolást írnak elő, ne evőkanállal számoljunk. Inkább használjunk ml-es kimérő poharat. Érdekesség egyébként, hogyha milliliterben adják meg az adagolási mennyiséget, akkor a szülők ezt a határt sokkal inkább hajlamosabbak túllépni.

5. Életkor vagy a testtömeg számít?

A gyerekek gyógyszereit sok gyártó az alapján csoportosítja, hogy mekkora a tömegük, nem pedig úgy, hogy hány évesek. Erre szintén érdemes figyelni, különösen, ha a gyerek túlsúlyos, vagy éppen sovány a kortársaihoz képest. Az elhízott gyerekek szervezete például egyes hatóanyagokat gyorsabban bont le, mint az átlagos súlyú társaiké.

További fontos cikkek gyógyszer témában: