Gyerek

5 dolog, amit sokan elrontanak a naptej használatánál

Végre hivatalosan is itt a nyár, és ezzel együtt a napfürdőzés szezonja. Ilyenkor mindennél fontosabbá válik a fényvédelem.
2019. Június 03.
5 dolog, amit sokan elrontanak a naptej használatánál

A megfelelő napvédő krém nemcsak a leégés ellen véd – ezáltal pedig csökkenti a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát – hanem több kedvezőtlen bőrelváltozás ellen is védelmet nyújt. Ám mindez csak abban az esetben igaz, ha jól használjuk.

Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrő Központ főorvosa elmondta, mire figyeljünk.

A bőrünk nem felejt, így nagyon fontos, már gyermekkortól ügyeljünk a fényvédelemre. Ha valaki élete során többször leég, akkor a kedvezőtlen hatások összeadódnak, majd egy későbbi életkorban láthatóvá is válnak. Korai ráncosodás, máj- és öregségi foltok, egyenetlen bőrszín és a legveszélyesebb szövődmény, a bőrdaganat kialakulását is kockáztatjuk így. Sokszor azt hisszük, hogy védve vagyunk a nap alatt, hiszen bekentük magunkat napvédő krémmel, ám a következőkre gyakran nem figyelünk.

Elfelejtünk néhány testrészt

Talán jártunk már úgy, hogy például a vállunk vagy lábunk egyes részeire nem jutott naptej, vagy nem elég. Persze erről nem a krémezés során szereztünk tudomást, csak utólag, a nap végén egy fura alakban lepirult terület figyelmeztetett a hiányosságunkra. Gyakran azonban nem csak egyes területek, hanem teljes testrészeink maradnak védelem nélkül: a kopaszodó, vagy nagyon rövidre nyírt hajú férfiak például nem gondolnak a fejbőr napvédelmére, de nőknél is fontos a haj választékának vonalát bekrémezni. A fülcimpa és a lábfej szintén sokszor elfelejtett terület.

Túl későn használjuk

A napvédő krémeknek a felvitelt követően átlagosan fél órára van szükségük ahhoz, hogy megfelelően ki tudják fejteni hatásukat. Ezért nem jó megoldás, ha valaki a strandra érkezve, gyorsan vízbe csobbanás előtt sietve elkeni magán a fényvédőt. A legjobb, ha még indulás előtt, a lakásban alaposan eldolgozzuk a bőrön – ügyelve a gyakran elfeledett testrészekre is – és a strandon már csak időnként ismételjük a műveletet. A ruházattal ugyanis ledörzsölhetjük a krémet, illetve a vízálló terméket sem elég csak egyszer használni, több alkalommal – attól függően, hogy mennyit vagyunk vízben vagy mennyit izzadunk – a bőrt újra be kell kenni.

Csak a strandon kenjük be magunkat

Fényvédelemre nem csak a strandon, vízparton van szükségünk, hanem mindig, ha a szabadban napon tartózkodunk. Akkor is használjunk tehát napvédő krémet, ha például sétálni vagy kirándulni indulunk.

Nem a bőrtípusunknak megfelelő SPF

Hatféle bőrtípus létezik, Európában a 2-es és a 3-as fordul elő leggyakrabban. A 2-es világosabb bőrű, könnyebben leég, a 3-as könnyebben barnul. 30-as faktorszám alatti fényvédőt egyik bőrtípusnak sem javasolt használnia, világosabb bőrűeknek, gyerekeknek az 50-es javasolt. Az SPF mellett fontos még azt is megnézni, hogy a naptej az UVA és az UVB sugarak ellen egyaránt védelmet nyújtson. Előbbi a ráncosodásért, a bőr öregedéséért felel, utóbbi a leégést okozza.

A naptejre bízunk mindent

Ha körültekintően, a fenti javaslatokat betartva használjuk is a naptejet, akkor is bánjunk óvatosan a napon töltött idővel. 11 és 15 óra között továbbra sem javasolt a tűző napon tartózkodni. Ez időre vonuljunk árnyékos helyre, de itt is kenjük be magunkat naptejjel, mert még a lombok között átszűrődő napfényben is leéghetünk. Szemünk egészségét védjük jó minőségű, UV sugarakat szűrő napszemüveggel, fejünket széles karimájú szalmakalappal. Különösen világos, érzékeny bőrűek számára javasolható az UV-szűrős ruházat viselése a vízparton és szabadtéri programok során.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Anyajegyszűrő Központ