Gyerek

5 dolog, amelyben a gyerekek génjei alakítják a viselkedésüket

Szülőként sokat foglalkozunk gyermekünk viselkedésével, és szeretnénk, ha felelősségteljes, kedves, produktív ember válna belőlük. De gyakran hagyjuk figyelmen kívül a gyermekeink fejlődését meghatározó egyik fontos dolgot, a génjeiket.
2022. Január 23.
5 dolog, amelyben a gyerekek génjei alakítják a viselkedésüket (Fotó: Getty Images)

A gyerekek közötti különbségek körülbelül fele a viselkedés minden dimenziójában, az extraverziótól az impulzivitáson át a szorongásig, a DNS különbségeiből fakad, a másik fele pedig a környezetük különbözőségéből – írja a psychologytoday.com.

Ez az öt legfontosabb dolog, amit érdemes tudni szülőként arról, hogy a gyermekek génjei hogyan befolyásolják a viselkedésüket.

A gének hatással vannak arra is, hogyan lesz “bekötve” a gyermek agya a fejlődése során.

A DNS nem csak azt kódolja, hogy például barna vagy szőke lesz a gyermek haja, kék vagy zöld a szeme, hanem az agyának formálódását alakítja, ami számos viselkedési vonáson keresztül hat arra, mire hajlamos. Ez az oka annak, hogy egyes gyerekek természetüknél fogva társaságkedvelőbbek, míg másoknak hosszabb időbe telik, amíg megszokják az új helyzeteket és embereket. Egyesek hajlamosabbak a szorongásra, míg mások inkább úsznak az árral. Vannak, akik nagyobb önkontrollal rendelkeznek, míg mások impulzívabbak. Mindezek a DNS különbségeivel kezdődnek.

A gyerekek génjei hatással vannak arra, hogyan reagálnak rájuk mások.

A társaságkedvelő kisgyerekek például nagyobb valószínűséggel kapnak több figyelmet a tanáraiktól és másoktól. Az alacsonyabb önkontrollal rendelkező gyerekek nagyobb valószínűséggel váltanak ki idegeskedést a szüleikből. Mivel a gyerekek génjei befolyásolják a temperamentumukat, így azt is, ahogyan mások reagálnak rájuk. A gének pedig ilyen formán hatással vannak a környezeti tapasztalatokra, amelyek aztán tovább hatnak a gyerekekre.

A gének befolyásolják, hogyan reagálnak a gyerekek a környezetükre.

A szülő egy szigorú pillantása miatt az egyik gyermek akár sírhat is, míg egy másik gyermekre alig van hatással. Egy kutyával való találkozás a parkban arra késztetheti az egyik gyereket, hogy boldogan nevessen, míg egy másikat arra, hogy a szülei lába mögé bújjon. A különböző tulajdonságú gyerekek különböző módokon élik meg a világot. Bizonyos környezeti dolgok többé vagy kevésbé sresszesek, vagy éppen élvezetesek lehetnek, a gyermek genetikai beállítottságától függően.

A gének befolyásolják a gyerekek által keresett környezetet.

Amikor a gyerekek kicsik, nagyrészt a felnőttek alakítják a napi tevékenységeiket, de a különböző környezetekre adott reakcióik befolyásolják, megismétlik-e ezeket a tevékenységeket vagy sem. Például ha a szülő elviszi a gyermekét a múzeumba, és ott eltöltenek együtt egy vidám napot, akkor valószínűleg más múzeumokba is elmennek majd. De ha a gyermek egyfolytában csak rohangál a múzeumban, és a délután nagy részében fegyelmezni kell őt, és elnézést kérni a múzeum dolgozóitól, akkor nem valószínű, hogy a jövőben több múzeumi élményre vágyna. A gyerekek a bizonyos környezetekre adott reakcióikon keresztül közvetett módon formálják azokat az élményeket, amelyeket a felnőttek keresnek a számukra.

Ahogy pedig idősebbek lesznek, a gyerekek közvetlenül választják ki a genetikai temperamentumuknak megfelelő környezetet. Például a kockázatvállalóbb gyerekek felmásznak a fára, a kockázatvállalóbb kamaszok koncerteken mulatnak, a szorongóbb vagy introvertáltabb gyerekek több időt töltenek otthon vagy kiscsoportos tevékenységekkel. A gyerekek génjei részben az általuk választott környezet befolyásolásával hatnak a fejlődésükre.

A gyerekek genetikai adottságaira a szülők is hatással lehetnek.

Talán a legfontosabb dolog a szülők számára az, hogy ők is szerepet játszhatnak abban, hogy a gyerekek viselkedése hogyan alakul. Azzal, hogy megértik, hogyan alakítják a gyerekek génjei a viselkedésüket, a szülők együtt dolgozhatnak a gyermekeikkel, hogy hangsúlyozzák a természetes erősségeiket, és elkerüljék a potenciális kihívásokat. Ha megértik a különböző temperamentumokhoz kapcsolódó jó és kevésbé jó dolgokat, a fentiek szerinti gén-környezeti visszacsatolás segítségével támogathatják a gyerekeiket a növekedésük során.

Forrás: psychologytoday.com