Gyerek

5 apróság, ami miatt rossz alvó lehet a gyerek

Sajnálatos tény, hogy a gyerekek többsége keveset és rosszul alszik. Nem ritka, hogy az esték sírással telnek, amik igen kimerítők minden érintett számára, ezért mind a gyerekeknek, mind a szülőknek fontos, hogy rátaláljanak a megoldásra.
2021. Április 14.
5 apróság, ami miatt rossz alvó lehet a gyerek Fotó: Istock

Ha csak egyszer-egyszer fordul elő, hogy a gyerek a kelleténél később kerül ágyba, még nem okoz komolyabb károkat, hosszabb távon viszont felboríthatja az alvás-ébrenlét ciklust. Egy 2010-ben készült felmérés szerint a két év alatti gyerekek 20-30 százaléka küzd alvásproblémákkal, számuk azonban hároméves korukra megfeleződik. Az alvászavarok hátterében ebben a korban legtöbbször az akaratlanul bevezetett rossz szokások állnak, amiket némi odafigyeléssel viszonylag könnyen lehet korrigálni.

1. Túl sok víz este

A vacsorára próbáljuk minden nap azonos időpontban sort keríteni – erre a hétköznapokon fordítsunk különösen nagy figyelmet, hiszen az óvodás és iskolás gyerekek következő napi teljesítményét jelentősen meghatározza a pihentető alvás! Ha a gyerekek számára már nem jelent gondot az elalvás, akkor egy kicsit lazíthatunk a gyeplőn, de amíg csak tanulják az elalvást, ügyeljünk a következetességre! Érdemes arra is odafigyelni, hogy a nap utolsó étkezésekor már ne igyon túl sokat a gyerek, mert ha ki kell mennie pisilni, az kizökkentheti az elalvás előtti ellazult állapotból vagy megzavarhatja a pihenést, ha már álomba merült.

2. Koffein

Egész nap, de a délutáni-esti órákban különösen ajánlott odafigyelni arra, hogy a gyerek ne kapjon koffeint tartalmazó ételeket és italokat. Mellőzzük a kólát, a csokoládét, a forró csokoládét és a kakaót, a teát, valamint a kávékrémes édességeket. A zöldsaláták olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek segítik az ellazulást, így érdemes ezt is kínálni az uzsonnához és a vacsorához. Az aszalt gyümölcsök, a füge és a datolya szintén az álomhozó ételek közé tartozik, akárcsak a padlizsán, a paradicsom és a tésztaételek (leginkább a teljes kiőrlésűek).

3. Túlpörgeti a fürdés

A legjobb az, ha az esti fürdésre még a vacsora előtt sor kerül, mert az felfokozott lelkiállapotot idézhet elő a gyereknél. Aki nem szeret fürdeni, túlzottan feszültté válhat, különösen akkor, ha a mosakodást sírás is megelőzi. Aki viszont az egész estét a kádban töltené a fürdőjátékok társaságában, épp azért pöröghet fel túlságosan, mert lázba hozza a kellemes esti szertartás, és felzaklatja, ha véget ér a fürdés.

4. Képernyő lefekvés előtt

Hasonló okokból kifolyólag jobb, ha este – különösen az alvásidő közeledtével – a kicsi már nem kerül képernyő elé, és nem néz olyan meséket, amik fölzaklathatják. Próbáljunk inkább olyan játékokat kitalálni, amik megnyugtatják és kikapcsolják, ahelyett, hogy felpörgetnék. A meseolvasás, a közös rajzolás vagy zenehallgatás segíthet az ellazulásban.

5. Rendszertelen lefekvési idő

A következetesség nemcsak a vacsora és a fürdés időpontját illetően hozhatja meg a sikert, hanem akkor is, ha törekszünk arra, hogy a gyerek nagyjából ugyanabban az időben bújjon ágyba, és megközelítőleg azonos időpontokban ébredjen reggel. Ha sikerül beállítanunk és fenntartanunk ezt a ritmust, nagyban megkönnyíthetjük a magunk és a gyerekünk helyzetét is.