Gyerek

3 kreatív rajzos játékötlet

Szórakoztató, unaloműző játékok, amihez csak papír és ceruza szükséges.

Amit én a gyerekeim mellett megtanultam, hogy sokszor a legegyszerűbb, leghétköznapibb játékok a legszórakoztatóbbak. A gyerekeknek akkora fantáziájuk van, hogy elegendő például egy papírdobozt adni nekik, és órákig eljátszanak. Így van ez a papírral és a ceruzával is.

Szinte nincs olyan gyerek, aki ne szeretne rajzolgatni, színezni, ezekkel a játékokkal pedig még nagyobb élmény lesz a közös rajzolás.

1. Mondókázva

A pont, pont vesszőcskét minden felnőtt ismeri, ugye?

Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske.

Kicsi nyaka, nagy a hasa, készen van a török basa.

Piros körben fehér pettyek,

számold csak meg,

hányan lettek.

Hat darab van, ez nem elég,

egy hetedik kell ide még.

Ha megvan minden karika,

készen van a katica!

2. Egészítsd ki!

Az apu és én című mesét nagyon szerettük a gyerekekkel, ez adta az ötletet a következő játékhoz. Rajzoljunk valamilyen formát, vonalat a papírra, amit a gyerkőcnek kell kiegészítenie. Kisebb gyerekeknél érdemes valamilyen kész formát, kört, négyzetet rajzolni, nagyobbaknál elég egy-két vonal. Nagyon érdekes, milyen sokféle rajz születhet.

Erre a képre eredetileg egy kört és egy háromszög 2 oldalát rajzoltam.

3. Vicces állatok

Hajtsatok ketté egy A5 méretű papírt, majd az egyik játékos rajzoljon egy állat fejet, törzset, ezt hajtsuk be, a másik játékos rajzoljon ide lábakat. Mikor készen van, hajtsuk ki, és nézzük meg, mi készült.

Ha többen vagytok, annyi részre kell hajtani, ahányan játszanak, és lehet például embert is rajzolni, pl: haj, fej, test, láb, cipő sorrendben. Az összehajtott papíron a hajtásvonalig kell a rajzot elkészíteni, aztán jön a következő, és így tovább.

Jó mókázást!

Rácz Anikó blogját ITT találjátok.

Kapcsolódó cikkeink: