Gyerek

10 probléma, amit csak akkor értesz meg, ha már legalább két gyereked van

Ugyanúgy szereted a második gyereket is, mint az elsőt, csak hát már annyira fáradt vagy... de nincs mit tenni, két gyerekkel nem lehet csak úgy lazítani.
2016. Május 30.

Amikor szent a béke a gyerekek között

Íme 10 probléma, amit te is jól értesz, ha már legalább két gyereked van!

1. Úgy altatni a kicsit, hogy közben a nagy körbe-körbe rohangál a házban és olyan, mint egy kis hurrikán. Hangerőszabályozó nélkül.

2. Néha a nagy keresztnevén szólítod a kicsit. Ezzel sajnos egyiküknél sem leszel túl sikeres.

3. Anélkül fotót készíteni az egyik gyerekről, hogy közben a másik ne dugná bele a fejét a képbe.

4. Megpróbálni nem beleőrülni a testvérek rivalizálásába.

5. Ugyanolyan részletes és megható babanaplót készíteni a második gyerekről, mint az elsőről.

6. Éjszakánként alvás helyett csak fekszel az ágyadban és bűntudatod van. Azon agyalsz, az első gyermeked ebben az életkorban sokkal többet beszélt, mint most a második. És ez csak azért lehet, mert neki nem olvasol olyan sokat, mint az elsőnek.

7. Találni egy olyan bébiszittert, aki vállalja, hogy két gyerekre is vigyáz. És akiben meg is bízol.

8. Vitatkozni a kisebbikkel, miközben a nagy táncóráján vagy úszóedzésén vagytok. Hogy miért? Hiába próbálod szórakoztatni az unatkozó fiatalabbik testvért, tuti, hogy ilyenkor hisztizik a legjobban.

9. Próbálnád kicsit lelassítani a dolgokat. Két gyerekkel minden olyan pörgős, hamarabb felnőnek, mint ahogy észrevennéd.

10. Néha még mindig hihetetlennek tűnik, hogy ennyire tudsz szeretni. Két alkalommal is. Ki gondolta volna, hogy létezik ennyi szeretet?

A cikk forrása itt.

Ezek is érdekelhetnek: