Terhesség

Babamozi: milyen az élet odabent?

Láthatjuk a baba mozdulatait, arcvonásait, grimaszait: az élmény hihetetlen, hiszen mindez még a kicsi megszületése előtt lehetséges. Hogyan készül a babamozi?
2014. November 13.

Belesni a születendő baba méhen beüli életébe, rövid ideig megfigyelni a mozdulatait, követni a mozgását: a babamozi segítségével ma már minden leendő szülő „találkozhat” még meg sem született gyermekével. De nézzük, hogyan lehetséges ez? A modern ultrahangkészülékek – a hagyományos kétdimenziós (2D) vizsgálatok mellett – ma már egyaránt képesek a három (3D), illetve a négydimenziós (4D), valamint 5D vizsgálatokra is.

Mozi, valós időben

S hogy mi a különbség a két- és a háromdimenziós vizsgálatok között? Az, hogy míg a hagyományos kétdimenziós vizsgálatok metszeti képeket mutatnak, amelyekben a vizsgálatokhoz szükséges méréseket végzik, addig a háromdimenziós technika esetén síkok sorozatát dolgozza fel a készülék egy-egy sík helyett. A számítógép ezekből a síkokból alkot aztán egy háromdimenziós térben elhelyezett állóképet.

A négydimenziós – más néven valós idejű, háromdimenziós ultrahang, népszerű nevén a babamozi – pedig azt jelenti, hogy a három dimenzióban megjelenített síkokat immár mozgásban is láthatjuk. A negyedik dimenzió itt maga az idő – ezzel a módszerrel egy másodpercenként többször is frissített mozgóképet kapunk. A négydimenziós ultrahanggal tehát minimális időbeni csúszással láthatjuk a baba mozgását, testhelyzetét és akár az arckifejezését is.

Még egy lépéssel tovább visz az úgynevezett FRV (Feto Realistic View, azaz realisztikus vagy valósághű magzati kép). Az ezzel az ábrázolási technikával rendelkező ultrahangkészülékek a korábbiaknál is valósághűbb 3D képek készítésére alkalmasak, így olyan élményünk lehet, mintha kamerával készített felvételeket néznénk a magzatról.

Érzik a vizsgálatot?

A fotókon jól látszik a hagyományos 4D és az FRV készülék által mutatott képek különbsége

Felvetődhet a kérdés, hogy vajon nem zavarja-e a magzatot az ultrahang-vizsgálat? S bár erről nincsenek megbízható adatok, az azonban biztos – s ez a magzati reakciókból sejthető -, hogy a babák észlelik a vizsgálat tényét, de káros hatása nincsen. Az ultrahangos szakemberek orvosok éppen ezért általában nem végeznek 20-30 percnél hosszabb három-, illetve négydimenziós vizsgálatot. Fontos hangsúlyozni, hogy a bababamozi nem diagnosztikai célú ultrahang-vizsgálat!

Mikor a legjobb?

A ideális időszak, amikor a babamozi elkészíthető a 22-32. terhességi hét közötti periódus, mindenképpen a kötelező genetikai ultrahang vizsgálatokat követően. Ilyenkor már formásabb a magzat, babásabban az arcvonások, mint a koraibb terhességi időszakban. A képernyőn látható magzati képekről színes, nyomtatott képeket kapnak a szülők, míg a mozgóképet DVD-re rögzítve vihetik haza.

Babamozi: milyen az élet odabent?

Géndiagnosztika

1125 Budapest, Zalatnai utca 2Bejelentkezés: (+36 1) 580-8600www.gendiagnosztika.hu