Kisgyerek

Az első falatok

Máté tavasszal lesz féléves. Mivel kezdjem a hozzátáplálást? - kérdezte Gitta. Íme a válaszaitok!
2010. Március 31.

Barackoztunk

Szerintem fontos, hogy ne féljünk, a babánk vajon enni fog-e vagy sem, rögtön megérzi a bizonytalanságunkat. Hisz most nincs nagy tétje, ha esetleg idegenkedik, és nem fogadja el az első falatokat. Babánk ízlése két-három hét alatt is változhat, amit ma nem evett meg, lehet, hogy legközelebb falni fogja. Általában az édes ízeket részesítik előnyben, így volt ez nálunk is. Azt tanácsolták, kezdjük gyümölcslével. Az almalétől a baracklén át mindenfélét kipróbáltunk, egyiket sem kérte. A klasszikus reszelt almát sem ette. Több kismama barátnőmtől kérdeztem, hogy náluk mi vált be. Az őszibarackot mondták többen, így mi is kipróbáltuk, és bevált!!! Hurrá, eszik!

Zsuzsanna

Gyümölccsel

Sajnos nálunk a védőnő pár percben elintézte a kérdést, elsorolta a felhasználható alapanyagokat, de az ételek elkészítéséről, párosításáról semmi konkrétumot nem mondott. Ha az először adható élelmiszereket csak magában adtam a kisfiamnak, azt tapasztaltam, hogy nem annyira ízlik neki. Azonban ha valamilyen gyümölccsel párosítottam, már szívesen ette.

Nikoletta

Anyatejpép

Mi is a krumplival kezdtük, mint sokan mások, de egyáltalán nem volt oda érte. Kerestem olyan instant gabonapehely-keveréket, amiben nincs tej, és a saját lefejt tejemmel készítettem tejpépet, azt nagyon szerette. Ehhez adtam később gyümölcsöket.

Gabi

Puha darabkák

Robika sose rajongott a pépekért, úgyhogy nálunk a nagyon puhára főzött zöldségek váltak be, a répa és a krumpli. A párolt alma és a banándarabka is fogyott. De csak ímmel-ámmal. A manó inkább anyatejbe fojtotta a bánatát.

Júlia

A jó öreg sütőtök

Az első próbálkozások közül nálunk a sütőtök lett a kedvenc. Azt variáltuk aztán krumplival, almával. Néhány hét múlva már mást is szívesen evett, de a tök még fél évig gyakran előkerült. Később sajttal és csirkével is szerette. Finom, tápláló, és nagyon könnyű elkészíteni.

Györgyi

Forrás: Kismama magazin