Kisgyerek

Tetű

Az óvodakezdés kellemetlen velejárója lehet, hogy gyerekünk haján egy szép napon élő tetveket találunk. Nem kell szégyenkeznünk miatta, és felesleges egy-egy óvodástársat vagy családját hibáztatnunk.
2007. November 11.

A tetű napi hajmosás mellett is előfordulhat, mert a sampon, víz hatástalan az efféle élősködő ellen. Az óvodában rendszerint a párna vagy fésű közvetítésével terjed: a kicsik véletlenül elcserélik, illetve túl szorosan fekszenek egymás mellett a délutáni pihenő során. Előfordulhat, hogy a játék közben dugják össze a buksijukat, és a tetű egyszerűen átmászik. Évente akár több tetűhullám is végigseperhet az óvodán. A védőnő rendszeresen ellenőrzi a gyerekeket, és megfelelő gyógyszertárban kapható szert ajánl a kezeléshez. Ezek mindegyike rovarirtó szer, amely megbénítja a kis állatokat. A gyógyszert juttassuk az utasítás szerint a gyerek fejbőrére, hajára, majd kössük be laza fürdősapkával vagy kendővel a fejét. A megadott hatóidő elteltével a kádban mossuk ki a hajból az élősködőket. Mivel a hajszálakon kapaszkodó petékből (serkékből) később újabb rovarok kelhetnek ki, nyolc-tíz nap múlva meg kell ismételni a kezelést. Ne feledkezzünk el a fésűk, kefék, ágyneműk, sapkák és ruhák kimosásáról sem. Hosszú hajban sajnos könnyebben elszaporodik a tetű, és nehezebb is kiirtani.

Forrás: Kismama magazin