Kisgyerek

Táncoljunk együtt!

Tegyük be kedvenc CD-nket és mozogjunk kedvünk szerint a zene ritmusára. A kisgyerek örömmel utánoz majd, és máris jobb lesz a hangulatunk, felfrissülünk. Nyissuk ki az ablakot, a levegőn végzett mozgás még egészségesebb.
2008. Január 26.

A tánc remekül levezeti a feszültséget, felgyülemlett indulatot, energiát. Gyors ritmusú zenére ugráljunk, bokszoljunk a levegőbe, ha úgy érezzük, menten felrobbanunk. Ha rossz idő miatt nem tudunk kimozdulni, a szokásos sétaidőben tánccal helyettesíthetjük a hiányzó mozgást.

Lassú zenére, kellemes, lágy dallamokra ringatózzunk, ha bánat érte a kisgyereket vagy fáradt. Vegyük fel és öleljük magunkhoz, a ringatózó mozgás lassanként megnyugtatja majd. Nem csak fáradságra vagy szomorúságra működik a tánc, hanem nehezen kezelhető, dacos gyermeket is megnyugtathatunk általa. A tánc, csakúgy mint a zene ősidők óta velünk van, teljesen természetes mozgásformánk.

Bátran vigyük el gyerekünket babakoncertre, később nagyobbaknak való gyerekkoncertre: a zenei élmény mellett a közös tánc, mozgás nagy hatással lesz rá. A zene és tánc egymásból következnek, minél változatosabb zenéket ismer meg a gyermek, annál könnyebben érzi otthon magát a zene világában, mozgása is természetes és felszabadult marad később is.

Látogassunk el időnként gyerektáncházba. Álljunk be kisgyerekünkkel együtt a körbe, és utánozzuk a lépéseket. A kicsi is bátrabb, ha fogjuk a kezét, és mi sem unatkozunk a fal mellett üldögélve. A népi játékokat, mondókákat, énekeket aztán bevonhatjuk mindennapjainkba is. Vegyünk néhány cédét, így otthon is táncolhatunk a táncházi muzsikára.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Hisztire is jó a tánc?
  • Hastánc a babával
  • Táncolj, tornázz, és formáld az alakod a kisbabáddal!
  • Forrás: Kismama magazin