Kisgyerek

De jó, hogy lány!

A lányok nagyon jók. Erősek és finom érzésűek, szókimondóak és diplomatikusak, célratörőek és ravaszak. Jó néhány dologban felülmúlják a fiúkat. Mégis folyamatos megerősítésre van szükségük ahhoz, hogy szépnek, okosnak lássák magukat.
2011. November 17.
De jó, hogy lány!

Kedves lányos anyukák!

Gratulálunk kislányukhoz, igazán szerencsések, hogy kívánságuk teljesült, már ha Önök is a szülőknek ahhoz a hetven százalékához tartoznak, akik inkább kislányra, mint fiúra vágytak. Nem is csoda, hiszen egy lánynak már a bölcsőben sokkal jobbak az életkilátásai. A 2010. évi statisztika szerint ugyanis Magyarországon a nők várható életkora 78 év, a férfiaké 70 év. Sőt, ha japán nőnek születik, akkor 86! De a legközelebbi jövőre nézve is jobbak az esélyei kislányuknak, mert…

  • A lányok több törődést és gyengédséget kapnak a családtagoktól, ismerősöktől, bárkitől, aki tudja, hogy kislánycsecsemőnek gügyög. Talán ezért is elégedettebbek kezdettől fogva.
  • Mert biztosan elégedettebbek, ezt bizonyítja a sírásambulanciák statisztikája. Az ott kezelt kisbabák 65-70%-a fiú, úgy látszik, ők nehezebben alkalmazkodnak a kinti világ viszontagságaihoz. Az első év szüleik számára is több megpróbáltatást hordoz, mint a lányos szülők számára.
  • A következő évek is kevesebb könnyel telnek a lányok számára. Fejlődéspszichológusok megfigyelése szerint a lányok tanulékonyabbak, ezért nem éri őket annyi baleset. Ha kislányunkat figyelmeztetjük a veszélyforrásra, várhatóan megérti, és nem hívja ki a sorsot maga ellen. A gyereksebészeti ügyeleteken ellátott betegek nyolcvan százaléka fiú.
  • Nemcsak magukra vigyáznak jobban a lányok, másoknak sem okoznak fájdalmat. A fiúknál jóval ritkábban verekednek, rombolnak. Konfliktusaikat inkább szavakkal rendezik.
  • Lopás, betörés? A fiúkra hagyják. A vagyon ellen elkövetett fiatalkori bűncselekmények nyolcvan százaléka a fiúk terhére írható.
  • Már kiskorukban szeretik megmutatni a fiúk, ki rendelkezik a homokozóban a lapátok, dömpik sorsa felett. A kislányok békésen játszanak egymás mellett, míg egy fiú ki nem tépi kezükből a vödröt.
  • A lányok kibeszélik magukból a problémákat, ám meg is tudják egymást hallgatni. Oda tudnak figyelni az órán is, tehát jobb eredményeket érnek el. A fiúk közül kétszer annyian buknak meg, a lányokkal kevesebb a gond a tanulás terén.
  • A magatartás- és figyelemzavar lányok között ritka, az érintetteknek csupán tíz százaléka tartozik a gyengébb nemhez.

Mindez szép és jó, de valóban azt tapasztaljuk, hogy társadalmi téren is érvényesülnek a lányok előnyei? A miniszteri székekben javarészt férfiak ülnek, és az igazán pénzes állásokat is férfiak töltik be. Ha babakocsinkba pillantva egy idősebb hölgy megkérdezi, kisfiunk vagy kislányunk van-e, rózsaszín válaszunkat hallva megvigasztal, hogy majd legközelebb sikerül fiú, míg a fiúhoz azonnal gratulál.

A második kislányhoz már szükségesnek érez némi praktikus magyarázatot: nem baj, legalább ki vannak használva a ruhák. Meg sem hallod ezeket a lekicsinylő megjegyzéseket? Vagy jobban bánt, mint szeretnéd? Nem csoda, hiszen nő lévén ingatagabb az önértékelésed, mint egy férfinak.

Más értékítélettel

Gyakran jobban kedveljük személyiségünk férfias tulajdonságait, mint a nőieseket. Ezt kislányainkra is rávetítjük, akár akarjuk, akár nem. Ha kislányunk műanyag kisautójával ügyesen tolat, nem győzünk lelkendezni, hiszen ezt egy fiú sem csinálhatta volna jobban. Ezzel szemben természetesnek vesszük, hogy ügyesen fűzi a gyöngyöket, hiszen egy lány már csak ért az ilyesmihez.

Később pedig majd felvarrhatja a család leszakadt gombjait. Ezért ugyan senki nem fogja megdicsérni, talán még munkának sem ismerik el az ilyen “apróságot”.

A nők előnye éppen az lenne – lányaiké pedig még inkább -, hogy egyaránt hasznosítsák férfias és nőies tulajdonságaikat. Miután ügyesen beparkoltunk a szűk helyre, kiszállás előtt még egy pillantást vetünk a sminktükörbe. A kislányok egyaránt focizhatnak és balettozhatnak, a nők dolgozhatnak családjukon kívül is, és persze életük foroghat családjuk körül is. Engedjük el előítéleteinket, és hagyjuk meg kislányunknak a sokféleség lehetőségét.

Közel és mégis távol

Az anya közelebb érzi magát lányához, az azonos nem szinte önmaga meghosszabbítását jelenti. Csodálatos érzés ez a már-már szimbiózis jellegű kapcsolat. Ugyanakkor bizonyos veszélyeket hordoz magában.

Éppen mert a kislány közelebb áll az anyához, nagy a kísértés, hogy saját tapasztalatainkat, saját korábbi életünk egy részét ráruházzuk. Előfordulhat, hogy ily módon önállóságát csorbítjuk. Számára éveken keresztül példakép vagyunk a női szerepkörön belül. A kisfiúk két-három évesen leválnak az anyáról, és az apa felé fordulnak példaképet keresve. Korábban csak egy női szerepkör élt, a háziasszonyé és anyáé. Ma már sokféle utat járhat be egy nő.

Az anya és lánya közötti ellentét ott kezdődik, amikor az anya észleli, hogy lánya nem az őáltala elismert szerepideál felé hajlik. Ha azt szeretné, hogy jó munkája, önálló keresete legyen, és magabiztosan álljon a világban, bosszantja, ha azt tapasztalja, hogy kislánya félénk, visszahúzódó, és másokkal szemben nem tudja érvényesíteni akaratát. Lehet, hogy kislányának egészen más igényei vannak, az az anya, aki ezeket nem ismeri fel, inkább akadályt jelent gyereke fejlődésében, mint támaszt.

Fogadjuk el, ha kislányunk más, és tanuljunk a helyzetből. Érdemes visszatekinteni saját gyerekkorunkra, kapcsolatunkra anyánkkal. Egy beszélgetés új megvilágításba helyezheti a régi eseményeket. “Én ilyen voltam annyi idős koromban, mint most az unokád? Olyan igazi kislány voltam, vagy inkább fiús, vagány? Talán legyűrtem félősségemet, mert apa valójában fiút szeretett volna, és több dicséretet kaptam, ha rámenős voltam?”

Azok az anyák, akik már kislányukkal szemben is igyekeznek elfogadóak és toleránsak lenni, könnyebben átvészelik a serdülőkor önállósodási próbálkozásait. A lányoknál csak most következik az, ami a fiúknál már évekkel ezelőtt lezajlott: leválnak anyjukról, és saját utakat keresnek. Gyakran igen heves érzelmek kíséretében zajlik mindez.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin