Kisgyerek

Agyhártyagyulladás

Többféle kórokozó állhat az agyhártyagyulladás hátterében. Az egyik a Haemophilus influensae B, ez ellen a két hónapos korban kapott és négy hónapos korban ismételt védőoltás óvja a gyerekeket.
2007. November 11.

Pneumococcuszok és Meningococcuszok okozta agyhártyagyulladás elleni védőoltást szülői kérésre kaphat a gyerek. Egyéves kor alatt háromszor kell ismételni, egyéves kor fölött pedig még egyszer a kellő védettség kialakulásához. Az első hármat az önkormányzat támogatja. A szülők rendszerint a közösségbe lépés idején, az őszi-téli betegséghullám kezdetén élnek ezzel a lehetőséggel.

A leggyakoribb kórokozó, a Meningococcusz B, 2014. óta már ez ellen is létezik hatásos védőoltás. Nagyon fontos, hogy felismerjük a tüneteket, és azonnal orvoshoz forduljunk. A kezdeti magas láz, fejfájás, hányás alapján akár más betegségre is gondolhatunk. A nyaki merevség, a feltűnő bágyadtság, fényérzékenység, végtagfájdalmak egyértelműsítik a betegséget, ekkor feltétlenül orvosi segítségre van szükség. A bőr alatti bevérzések, testszerte megjelenő kék foltok már figyelmeztető vészjelek. Kisebb gyerekeknél emellett láthatóan kidudorodik a kutacs, nem állnak lábra, nem esznek, és érintésre is érzékenyek.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Pneumococcus baktérium elleni védelem
  • Újabb kötelező védőoltás: a gyerekeket védi!
  • Forrás: Kismama magazin