Gyerek

Okosan a pénzzel!

Sok kicsi sokra megy - ezen az alapon gyűjtöttünk össze néhány tippet és tapasztalatot, hogy ne terheljük túl a családi kasszát akkor se, ha jön a baba.
2013. November 13.

Használtat vagy újat? Esetleg kölcsön?

Rengeteget lehet spórolni, ha nem rohanunk mindenért a bababoltba, hanem átgondoljuk, mire lesz feltétlenül szüksége a babának – bármi egyebet ráérünk akkor is beszerezni, ha mégis felmerül rá az igény. Kezdő kismamaként persze nem könnyű eldönteni, mi mindent érdemes újonnan megvenni, és mi az, amiből a használt is megfelel, vagy mit érdemes esetleg kölcsönözni, hiszen csak átmeneti időszakra kell.

“Ruhából sosem elég, ráadásul a babaholmik nagyon sokba kerülnek, ezért érdemes elfogadni a nagyobb rokon gyerekek kinőtt ruháit, használtan venni, cserélgetni” – mondja Kuruczné J. Linda védőnő. “Az alsóruházatot viszont lehetőség szerint ne turkálóból szerezzük be a piciknek, hiszen nem tudhatjuk, honnan jött, és ugyanez érvényes a plüssökre vagy a rágókákra is. A jól mosható dolgok, nagyobbaknak való játékok persze nyugodtan lehetnek használtak, de ezeket is tanácsos fertőtlenítővel tisztítani használat előtt. Azonban ágybetétből érdemes újat venni, a tisztaság és a deformálódás miatt is, hiszen minden baba máshogy fekszi ki a matracot”.

Időt és pénzt is spórol a webáruház

Várandósként általában még boltról boltra járva ráérősen gyűjtögetünk, nem tudunk ellenállni a sok szép új ruhának. Aztán a baba születése után néhány hónappal rájövünk, hogy anyagilag túl nagy áldozattal jár, ráadásul nincs is időnk vásárolgatni.

“Vannak, akik már korábban is rákapnak, de általában a babák hat hónapos kora tájékán indul be igazán a netes ruhavásárlás” – mondja Szegedi Rita, egy gyerekruha-webáruház társtulajdonosa. “Az időszakos akciók, ingyenes kiszállítási időszakok, törzsvásárlói kedvezmények és hűségprogramok kihasználásával az olcsó is még olcsóbbá tehető. A regisztrált vásárlókat a közösségi oldalakon vagy e-mailben értesítjük az akciókról, sokan leleményesen és előrelátóan ezekhez igazítják a vásárlást. De az is előfordul, hogy ismerős anyukák azt kérik tőlünk, vonjuk össze a kosaraikat, hogy megspórolják a szállítási díjat”.

Takarékosság nevelési céllal (is)

Sok mindenen megpróbálunk spórolni, mindig kitalálunk valamit – mondja egy háromgyermekes csákvári anyuka, Mike-Varga Csilla, aki rengeteg ötletet kap más kismamáktól, nemcsak személyesen, hanem a netes közösségi oldalakon is, pedig három gyerekkel már rutinosnak számít.

“Igazából összekötjük a kellemest a hasznossal, hiszen miközben pénzt spórolunk meg a családi kasszának, a csemetéket is környezettudatosságra szoktatjuk, sok kicsi sokra megy alapon. Nem pazaroljuk a vizet, az áramot, már ők szólnak, ha nem nézi senki a tévét, vagy valahol égve maradt a lámpa. Nem veszünk drága, márkás ruhákat, egyelőre teljesen megfelelnek az örökölt, használt darabok is, nem szeretnénk már kicsi korukban márkafüggő gyerekeket, akik a boltban a divatcuccokért hisztiznek” – mondja az anyuka, aki a legfontosabbnak a példamutatást tartja.

“Számunkra talán a pénznél is erősebb húzóerő az, hogy a gyerekeink hogyan nevelkednek, milyen példát látnak, hiszen hétköznapi apróságokból alakul ki egy mértéktartó, emberi értékrend. Hab a tortán, hogy ezzel még jól is járunk”. Csilla nagyobb gyerekei a picinek lengődíszt, maguknak játékokat barkácsolnak kartonból, vécépapír-gurigából, szinte mindent újrahasznosítanak. Sokat takarítanak meg a saját konyhakerttel, gyümölcsfákkal és a kis baromfiudvarral, de maguk készítik a kenyeret, süteményt, sőt még a jégkrémért sem mennek a boltba.

Nonstop bolt és segítség: bababörze

Jó ötletek mellett rengeteg ruhát, játékot és mindenféle babakelléket lehet találni olcsón vagy akár ingyen is a webes bababörzén, ahová Csillához hasonlóan a környékbeli anyukák csatlakoznak. “Másfél éve hoztunk létre egy facebookos csoportot azzal a céllal, hogy a kismamák könnyen megtalálják egymást, ha feleslegessé vált holmijuktól szabadulnának, vagy éppen szükségük lenne valamire, esetleg másra cserélnének” – meséli Ujcz-Takács Natália háromgyermekes anyuka, az egyik alapító tag. Bárki nem lehet tag, de a kereskedőket például eleve kizárják.

“Szerveztünk már élő börzét is, ami szintén sikeres volt, de a folyamatos nyitva tartást csak az interneten lehet megoldani, és ez a legkényelmesebb a kismamáknak, akik a kicsik mellett sokszor csak éjjel tudnak nézelődni, keresgélni, értékesíteni. Ha már megvan a könyv, amit ajándékba hoztak, feleslegessé vált egy doboz tápszer, az íze miatt nem jött be a gyereknek a vitamin, a börze oldalán jó eséllyel az is gazdára talál. A bababörze ugyanakkor sokkal több, mint online piactér: a tagok gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalatokat, kórházakkal, orvosokkal, ügyintézéssel kapcsolatos hasznos infókat is megosztanak egymással, miközben nagyon segítőkészek és szolidárisak. Ha valaki keres valamit, és elakad, mindig vannak, akik útbaigazítják. Nemegyszer gyűjtöttünk már adományokat is beteg gyerekeknek, és egyszer egy örökbe fogadó párnak, akik egy héttel a baba érkezése előtt tudták meg, hogy szülők lettek. Hirtelen kellett minden, minél olcsóbban, hiszen felkészületlenül érte őket a nagy esemény. Óriási doboz holmi gyűlt össze, és a ruhák és játékok mellett kaptak kölcsön sterilizálót, légzésfigyelőt és bébiőrt is” – teszi hozzá Natália.

Hosszabb távú pénzügyek: Mire jó a babakötvény?

Ha már jár, akár ki is használhatjuk az állam életkezdési támogatását (a 2006-ban születetteknek 40 000 Ft, a 2007 óta születetteknek 42 500 Ft), amelyet 2006. január elsejétől minden magyar gyereknek adnak. Nyithatunk hozzá számlát, amelyen lehetőségeink szerint rendszeresen vagy esetenként mi is gyűjtögethetünk a gyereknek, aki majd 18 éves korában férhet hozzá a megtakarított összeghez.

“Ha csak esetenként tudunk félretenni, jó lehet a babakötvény, amelynél a befizetések után limitált állami támogatás is jár” – magyarázza Nacsák Tamás pénzügyi tanácsadó. “Ha azonban rendszeres megtakarításban gondolkodunk, mondjuk, havonta fizetnénk be valamekkora összeget a számlára, érdemes jobban körülnézni a piacon. Nagyobb hozamot tudunk elérni például egy jól kiválasztott életbiztosítással, amelyhez kérhetünk gyerekbiztosítást (például valamilyen fejlődési rendellenesség esetén kezelésre) vagy olyan szolgáltatást, amelynek keretében a biztosító átvállalja a díjfizetést. Így akkor sem szűnik meg a megtakarítás, ha a szülő baleset vagy betegség következtében fizetésképtelenné válik” – teszi hozzá a szakember, aki sokszor javasolja a szülőknek, hogy a családi pótlékra tekintsenek extra bevételként, és fektessék be annak összegét a gyerek jövőjébe. Rendszeres megtakarítás esetében pedig olyan biztosítási megoldást javasolna, aminek minimális a biztosítástartalma, ámde lehetőséget biztosít eseti befizetésekre, és a tartama szabadon hangolható.

Forrás: Kismama magazin