Baba

Mesés kapcsolat

Ki ne vágyna arra, hogy egy kedves hang csak hozzá szól, neki mesél? Elengedheti magát, az elalvás határán az éber készenlétet felválthatja az álmodozás, és megnyílhat előtte egy maga teremtette, csodás világ. Adjuk meg ezt az élményt gyermekeinknek!
2005. Július 07.

Hangokból szó, szavakból ritmus

A mese valóságtól eltávolító, feszültségoldó csodája már újszülött korban kezdődik, a ringatás ütemére való dúdolással, ahol a meghitten halk, monoton dünnyögés segíti a babát az elalvásban. Sok kismama, ifjú apa restelli, hogy nincs szép hangja, nem jó a hallása, nem tud énekelni, netán akadozik a hangja a számára szokatlan hangos olvasás közben, de biztos, hogy emiatt még egy kisbaba sem panaszkodott. Nem a művészi előadás, hanem a szülők megnyugtatóan ismerős hangja, az ölelés melege, a ráfigyelés, a kapcsolat elmélyülése a lényeg.

Az első időben persze inkább mondókák, ringatók kerülnek elő, nem a klasszikus értelemben vett mesék, de már ilyenkor is jó szolgálatot tesznek a hosszabb versikék, verses történetek is: például a sokstrófás “A part alatt” többnyire elég hosszú az elalváshoz. Eleinte a hang a fontos, a behunyt szemmel is élvezhető, megnyugtató hanglejtés, ami talán az anyaméhben hallott szívverés ritmusát idézi. Az érintés, az ölelés, a vállra tett kar, a simogató kéz is hozzájárul az élményhez.

Később a látványnak is szerepe lesz: a kicsi fölé hajló mosolygó arcnak (a testhelyzet hasonlít a szoptatáskor megszokotthoz), a szemkontaktusnak, a kézmozdulatoknak, és majd nagyobbacska gyermeknél a képeskönyvben mutatott illusztrációknak is. Természetesen jóval hosszabb idő telik el addig, amíg a gyerek meg is érti, amit hall, követni tudja a történetet, de ezt a kort nem kell, nem is szabad megvárni az esti mesélés szokásának bevezetésével.

Családi liturgiák

Minden jól működő család kialakítja a saját kis szertartásait, szokásrendjét, például hogy a napnak melyik órájában kerül sor a fürdetésre, hogyan zajlik az altatás, ki és hogyan mesél, ki ad jóéjt puszit, és így tovább. Ezek a visszatérő apró élmények fűzik egyre szorosabbra a család tagjai közötti kapcsolatot, megerősítik a kisgyermek biztonságérzetét, hogy szeretetteljes, kiszámítható, stabil környezetben él. Az esti énekelgetés, mondókázás, mesélés ennek a liturgiának egy sarkalatos eleme. Alkalom az együttlétre, a beszélgetésre, egymás megismerésére.

A szülő, figyelve a kisgyermek reakcióira, sok mindent megtudhat róla: olykor egy visszakérdezésből, de akár egy fintorból, egy összerezzenésből kiderülhetnek apró, de sok szenvedést okozó félreértések, elfojtott szorongások, félelmek. (Egy öt éves kisfiú például egy mese hallgatása közben a “tele zsák” szavakra reagált szokatlan módon: ez alkalommal derült ki, hogy egy idős, vidéki nőrokona korábban a zsákos emberrel ijesztgette.) Meg lehet beszélni ezeket a problémákat, feloldani, amíg görcsössé nem válnak.

A gyerek, figyelve apja, anyja hangjának a mese fordulatait követő árnyalataira, egyre többet tud meg jóról, rosszról, követhető viselkedési mintákról. Kialakulhatnak saját, családi mesék, egész mesefolyamok is, a család tagjainak, kedvenc alvóállatoknak a főszereplésével: ezek a házon belüli történések legjobb feldolgozási lehetőségei is.

“Nem mese ez, gyermek!”

Hogy miért fontos a mese? Hosszan lehetne sorolni. Az érzelmi, értelmi fogékonyságot egyformán növeli, a szocializáció része. A mese – a játékhoz hasonlóan – ablak a gyermek számára a felnőttek valóságára. Anélkül ismerheti meg és gyakorolhatja a felnőttek világában szükséges képességeket, hogy valódi tétje, igazi kockázata lenne mindennek.

A mesében a gyermek átélheti és újraértelmezheti azokat a konfliktusokat, melyeket megél a mindennapjai során. Problémáit a mese szereplői külsővé teszik, és meg is oldják, így vele azonosulva a gyermek is örömöt és megnyugvást talál vagy mintát kap arra, hogy ő hogyan cselekedjen hasonló esetben. A mese nemcsak az egyéni érzelmi fejlődést és a családi identitást alakítja, hanem a nemzedékek hosszú sora által kikristályosított szövegek a nemzethez, az egy kultúrkörhöz való odatartozást is segítik, de mindenek előtt szórakoztatják a gyermeket.

“A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni”- a mindezt frappánsan összefoglaló idézet Kósa Éva és Vajda Zsuzsanna Szemben a képernyővel című tanulmányából való.A mese egyik alapvető tulajdonsága a költött, a mindennapi valóságtól eltávolító volta. Erre utalnak az olyan mesével kapcsolatos szólások, mint a mesebeszéd, “Ez csak mese”, illetve Arany szállóigéje: “Nem mese ez, gyermek”. Másik fontos jellemzője, hogy tisztán és hibátlanul mutat be egyes jellegzetességeket, ezért mondjuk például, ha valami nagyon szép dolog, akkor az mesés, meseszép, mesébe illő.

A klasszikus mesékben, a népmesékben sok olyan van, ami a valós világban lehetetlen: beszélő állatok, tárgyak, mindenkit legyőző kard, halál utáni csodás feltámadás, sárkányok, boszorkányok, óriások és óriáserejű törpék stb. Ugyanakkor sok olyan is keveredik bele, ami a mindennapi élet része: a felnőttek napi munkája, küzdelme a megélhetésért, előbbre jutásért, természeti jelenségek, tájak.

Nagyon fontosak a bennük szereplő úgynevezett archetípusok, a tipikus emberi élethelyzetek, egyéniségek bemutatása. Jó, rossz, gonosz, törekvő, harcos, szelíd, megadó, hősies, dolgos, hűséges, lusta jellemek szerepelnek a mesékben, akár ember, akár állat vagy valami csodalény alakját öltik is fel, és egyben példát mutatnak arra is, hogy a külvilág hogyan reagál meghatározó tulajdonságukra. A gyermekek számára a felidézett mesevilág mintegy az élet próbaüzeme lehet, ahonnan később közvetve viselkedési mintákat, konfliktusmegoldási lehetőségeket vehet át, amelyeket saját élethelyzeteiben alkalmazhat.

Belső mozi helyett konzervképek

“Na, mesét azt kap eleget a gyerek, ömlik az a tévéből, de videón, magnóval, számítógéppel is láthat-hallhat belőle” – mondhatná esetleg egy szülő. Sokan élnek is a lehetőséggel: leültetik a gyereket a tévé elé, hadd nézze a rajzfilmeket kedvére, legalább ugye, addig is foglalkozhatnak az elfoglalt szülők mással. A fentiek után már talán nem is kell külön hangsúlyozni, mennyire nem ugyanaz a két dolog, mennyire nem pótolhatja a gép a szülői meseolvasást.

Nemcsak azért, mert a személyesség, a meghittség léleképítő hangulata hiányzik ilyenkor, sőt, nemcsak azért, mert elmarad a visszajelzés, a feldolgozás lehetősége, hanem mert ezeken kívül nagy a különbség a kétféle “agymunka” között. Amikor a gyerek mesét hallgat, a fantáziája, képzelőereje dolgozik, az agya belső képeket vetít, amelyek megjelenítik a mese alakjait, történéseit.

Amikor ugyanazt a mesét tévében, filmen látja, készen kapja a képeket a rajzoló, a rendező elképzelései szerint, vagyis az ő agya sokkal kevésbé dolgozik ezenközben, üresjáratba kapcsol, semmiképpen nem fejlődik úgy, mintha magának kellene előállítani a képsort.

Oldani a szorongást

Ráadásul a tévénéző gyermek sokkal nehezebben tud különbséget tenni a valóság és a fikció között, mint a meseolvasás alkalmával, így sokkal gyakrabban kelt szorongást benne a mese, de a feloldás, a feldolgozás elmarad. Így a tévé elé ültetett gyerek nem nyugszik meg, nem alszik el olyan könnyen, mint a meseolvasás alkalmával, sőt, nemegyszer nyugtalansággal, alvászavarokkal reagál a fel nem dolgozott szorongásokra, a benne maradt feszültségre.

A fentebb idézett tanulmány kitér arra is, hogy különböző országokban végzett orvosi kutatások tanulsága szerint pontosan regisztrálhatók a televízió gyermeknézőkre gyakorolt hatásai. Német kutatók 6-12 éves gyerekeket vizsgálva megállapították, hogy olyan jelenetek hatására, ahol gyermekek kerülnek veszélybe, szörnyalakok tűnnek fel, vagy gyász, szerencsétlenség történik a képernyőn, a pulzusszámuk feltűnően felgyorsul. Az állandósult megemelkedett izgalmi szint pedig tartós, látszólagos szervi panaszokhoz vezethet, illetve csökken a koncentrációképesség.

Mi ajánlható? Ha semmiképpen nincs ideje egyik szülőnek sem arra, hogy az ágy szélére leüljön mesélni, még mindig megnyugtatóbb és a gyerek fejlődése szempontjából is hasznosabb a tévénél, ha magnót kapcsolnak be neki, és a művészek által felolvasott meséket, vagy hangjátékot hallgatva a saját képzelőereje dolgozhat. Ha pedig – mivel maguk is szeretik – a tévéhez, videóhoz, vagy a számítógépes animációhoz mégis ragaszkodnak a szülők, akkor alaposan válogassák meg, mit nézzen, és lehetőség szerint a kisgyermek ne maradjon egyedül a képernyő előtt, legyen ott felnőtt, akihez fordulhat, akitől kérdezhet, akivel megbeszélheti a látottakat.

Lektorálta: Tauzin Tibor Miklós

Kapcsolódó cikkeink:

  • Ami megragad a meséből, az fontos üzenetet rejt
  • Olvass neki mesét, jobban megy majd a tanulás!
  • A mesélés fontosságáról
  • Mesélj esténként!
  • Mit meséljünk a kisgyereknek?
  • Forrás: HáziPatika.com