Baba

Ha sír a csecsemő – Okok és megoldások

Amikor megszületik, olyan csöppnyi, hogy szinte elvész a karjainkban. De a sírása hatalmas és erős. Mi, anyák legalábbis így halljuk. Elolvadunk, ha átfut arcán egy mosoly, és valósággal görcsbe rándul a szívünk, ha sírni kezd.
2008. Január 28.

Bármit is hallottunk előzetesen arról, mit kell tennünk, ha ordít a csecsemőnk, amikor felsír, elemi erővel tör ránk a vágy, hogy megszüntessük a kiváltó okokat, és segítsünk rajta. Ezt súgják ösztöneink, ezt követelik mélyről feltörő érzéseink, és erre késztetnek az ekkor termelődő hormonok.

A gyerek megszületése után testünkben jelentősen fokozódik a prolaktinszint. Ez az a hormon, amely a tej termelődéséért felelős, és amelyet egyes kutatók anyasághormonnak is neveznek. Sok szoptatós kismama tapasztalja, hogy a gyerek puszta sírását hallva “megindul” a tej – ezt a szeretethormonnak is becézett oxitocinnak köszönhetjük. A testünk tehát üzen! Vajon meghalljuk a szavát?

Hogy pontosan mit fogunk tenni, amikor meghalljuk a sírást, számtalan más körülménytől is függ. A civilizációs hagyományokban gyökerező családi szokásoktól éppúgy, mint a barátok, szomszédok, ismerősök véleményétől. Könnyen előfordulhat, hogy anyósunk, anyánk álláspontja tökéletesen ellentétben áll testünk üzenetével. Elkényezteted – mondják, és hozzáteszik, hadd sírjon, legalább erősödik a tüdeje. A másik hozzászóló kijelenti: biztosan éhes, nem elég neki a tejed! Nem is kell sokkal több, s máris összezavarodunk. S talán ez a legrosszabb, ami egy kezdő édesanyával történhet.

Nincs recept a sírásra

Hogyan helyes tehát? Minden esetben azonnal fel kell venni a síró csecsemőt, vagy akár várhatunk is olykor? Erre, sajnos, nincs egyértelmű válasz. Érdemes azonban végiggondolni néhány dolgot, mielőtt kialakítjuk a saját stratégiánkat. Dr. Sears amerikai gyermekgyógyász professzor, a La Leche Liga tudományos tanácsadója és nagycsaládos apa külön könyvet szentelt a nagyobb törődést igénylő – többemberes – kisbabáknak és szüleiknek. (Sajnos magyarul még nem olvasható.)

Sears kiemeli a biológiai kapcsolat szerepét. Tudniillik sem a védőnő, sem a gyermekorvos, és egyetlen szakértő vérében sem indul el a hormonképződés, amikor meghallják a síró gyereket. “Nincs még egy ehhez fogható hang a világon, amely olyan erős érzelmeket váltana ki az édesanyákból, mint a sírás. Az apák füléhez könnyebben eljut az a tanács, hogy hagyják sírni a gyereket, mert bennük nem indul el ez a biológiai reakció” – írja.

A sírás nem egyszerűen zaj, hanem a csecsemő valamilyen szükségletének jelzése, állítja a professzor. A kisbaba számára ebben az életkorban ez az egyetlen kommunikációs eszköz. Csak így tudja “elmondani”, hogy valami nincs rendben. Nagyon fontos, hogy “gondozója” jól értse a jelzéseit, csak ebben az esetben ismeri fel, hogy mit kell tennie. Sears szerint éppen ezért a sírásnak “hatékonynak” kell lennie.

Elég sürgetőnek ahhoz, hogy kiváltsa az édesanyából, illetve a gondozóból a gyerek megnyugtatásához szükséges reakciót. De mégsem olyan erősnek, hogy úgy érezzék, tehetetlenek, és végül magára hagyják a kicsit. A folyamatosan síró baba ugyan kezdetben erős érzelmeket válthat ki a szülőkből, később azonban annyira nyugtalanítóvá válhat, hogy egyszerre nem tudnak mit kezdeni vele. Amikor ez történik, az a szülő-gyerek kapcsolat zavarára utaló fontos jel.

Meg kell találni a sírás okát

Teljesen természetes, ha olykor úgy érezzük, elegünk van, és nem segítünk azonnal a gyereken. Ez egyfajta egészséges önvédelem. De ha már tehetetlennek érezzük magunkat bömbölő csecsemőnk mellett, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Tanuljunk babanyelven!

Az anya-gyerek kapcsolatot már a kezdet kezdetén megzavarhatják a körülmények. Azok a babák, akik édesanyjuktól elszakítva töltik életük első napjait, a kutatások szerint nyugtalanabbak, hasfájósabbak, és gyakrabban sírnak. Ha viszont együtt lehetnek anyjukkal az első időkben is, sokkal kevesebbet panaszkodnak hangosan, édesanyjuk ugyanis gyorsabban megtanulja megérteni a jelzéseiket.

De hogyan is történik ez a tanulás? Hogyan érthetjük meg a gyerekünket? Tudjuk, hogy sokféle oka lehet a sírásnak. A csecsemő lehet éhes, fáradt, fájhat valamije, lehet beteg, fázhat, vagy szenvedhet a melegtől, lehet mérges, és vágyhat egyszerűen anyja közelségére és figyelmére. Ezeket mind kiolvashatjuk a szakkönyvekből, azt azonban nem, hogy a mi gyerekünk épp most miért sír, és hogy erre nekünk itt és most hogyan kell válaszolnunk. Mert a könyvek nem ismerik a mi csecsemőnket, és nem ismerik azt a kapcsolatot sem, amely őt hozzánk fűzi.

Sears professzor ezért azt ajánlja, hallgassunk bátran a megérzéseinkre. Figyeljük önmagunkat, és cselekedjünk ösztönösen. Ha elkezdjük tudományosan boncolgatni a baba sírásának okait, azzal aligha segítünk neki. Nem megértenünk kell őt, hanem együtt éreznünk vele.

Szülői mesterségünk útján annál könnyebben haladunk majd előre, minél több időt töltünk kisbabánk közvetlen közelében, ezzel lehetővé válik, hogy még azelőtt észrevegyük a kicsi jelzéseit, hogy hangosan üvölteni kezdene. Ha túl sok idő telik el az után, hogy a gyerek sírni kezd, előfordulhat, hogy belelovallja magát a sírásba, és csak hosszas kísérletezés után tudjuk megnyugtatni. Nagyon fontos tehát, hogy bízzunk önmagunkban. Jobban, mint a szomszédasszony tanácsaiban!

Meddig hagyjuk sírni?

Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a csecsemő, akit ilyen féltő szeretettel gondozunk, mennyi idős. Azok a módszerek, amelyek egy-két hónaposan még beváltak, bizonyos idő elteltével hatástalanná válnak. Az újszülött csecsemőnek leggyakrabban édesanyja közelségére és egy kis szopizásra van szüksége, egy félévesnek azonban már egészen másfajta igényei is lehetnek.

– Nagyon egyéni, hogy melyik édesanya meddig képes szorongás nélkül sírni hagyni újszülött csecsemőjét. A kisbaba még nem tudja szabályozni az érzéseit és indulatait, azt később a szüleitől tanulja meg. Amikor sírni kezd, ezeket az elmei erejű indulatokat, feszültségeket mozgatja meg az anyában is, ezért lehet ez a “zaj” ennyire sürgető és nyugtalanító – vallja Halász Anna, az Ego Klinika pszichológusa. Még a leghiggadtabb nőket is pánikba ejtheti a kicsi sírása.

A mamák ösztönösen érzik, hogy gyerekük az idő előrehaladtával egyre több frusztrációt bír ki (amikor a vágyai, szükségletei nem elégülnek ki rögtön), sőt egészséges fejlődése érdekében szüksége is van bizonyos korlátokra. Nagyon nehéz azonban megmondani, mi az elégséges, hol van a határ. Azt régóta tudjuk, hogy a hosszan tartó elkülönítés – amikor a csecsemő és édesanyja nem lehetnek együtt – mennyire káros. Nagyon romboló volt régen az a kórházi gyakorlat is, hogy a kicsikkel nem lehettek együtt a szüleik, például egy mandulaműtét idején (amely akkoriban ötnapos kórházi kezelést jelentett).

A lélektani következmény egyértelmű: a gyerek kötődési képességei sérülnek. Felnőttkorára kapcsolatai nem lesznek tartósak és kiegyensúlyozottak, érzelmei pedig szélsőségessé válnak, indulatos és agresszív lesz. Az elkülönítés azonban nemcsak a gyerek idősebb korában okozhat lelki sérülést, hanem már rögtön a születése után is. Mi, felnőttek azt gondoljuk, olyan kicsi még, hogy biztosan nem fog emlékezni arra, mi történt vele újszülöttkorában. Holott minél kisebb a gyerek, annál hamarabb eshet apátiába.

Valóban nem emlékezik még a szó köznapi értelmében, de viselkedését az átélt élmények megváltoztathatják, kiábrándultabb lehet, gondozóinak hosszan tartó hiánya érzelmi elszegényedést válthat ki. Ha a gyerek sír, fontos megértenünk, mi is a baj igazi forrása. Tapasztalataim szerint – hangsúlyozza Halász Anna – az a felfogás, hogy a gyereket azonnal fel kell venni, az édesanyában bűntudatot gerjeszthet, mert erre a körülmények, a testvérek, a háztartási teendők miatt nem lehet mindig képes. Ha azonban a bűntudat a legfontosabb oka annak, hogy a gyereket felvesszük és megvigasztaljuk, akkor nem találtuk meg a sírás igazi okát.

A bűntudat mögött sokszor tudattalan harag áll, haragszunk a gyerekre azért, mert a saját vágyaink tökéletesen háttérbe szorultak. Ilyenkor igyekszünk tudatosítani az édesanyákban ezt az érzést. Segíteni próbálunk érdekeik és igényeik összeegyeztetésében, de végül is együtt kell megoldást találniuk. Nyugtalanságunkat, fáradságunkat gyakran tudattalanul is közvetítjük. Nemrégiben járt nálam egy édesanya – meséli a pszichológus -, aki sírósnak hitt gyerekét hozta el hozzánk.

Beszélgettünk, és a kicsi egyszerre valamiért fölsírt, mire az anya idegesen ringatni kezdte. A baba erre még jobban ordítani kezdett, hiszen ő az ideges ringatást érzékelte, és azt, hogy az anyja valójában nem értette meg őt. Ettől mindketten egyre nyugtalanabbak lettek. Az ördögi kört azonban nem is olyan nehéz megszakítani. Sikerülhet, ha a szülő rájön, hogy valami más probléma áll a sírás hátterében, mint amit ő eredetileg feltételezett, vagy ha észreveszi, hogy a gyerek sírósságát fokozza az ő nyugtalansága.

A végkimerülés állapotában

Ha az édesanya annyira fáradt, hogy már csak túlélni akarja ezt az időszakot, nem átélni, akkor valószínűleg a szakirodalomban “burn-out szindrómának” (jelentése: kiégettség, végkimerülés) nevezett állapotba került. Hogyan fajulhat el ennyire a helyzet, mikor a nők általában elegendő energiával rendelkeznek ahhoz, hogy gyerekükről szeretetteljesen gondoskodjanak? A társadalom ma a korábbinál sokkal többet vár el tőlük, miközben sokkal kevesebb segítséget ad a gyerekneveléshez.

Nagycsaládok híján nem állnak a nők előtt követendő minták, nincsenek tapasztalataik, és nem számíthatnak segítségre sem. A kifáradás esélyét növeli, ha az anya hajlamos a depresszióra, ha nehezen kezeli a stresszt, ha nincsenek jó tapasztalatai a saját szüleiről, ha nincsenek valós elképzelései arról, hogy milyen is együtt élni egy újszülött csecsemővel, ha a szülés nem felelt meg az elképzeléseinek, illetve ha olyan orvosi probléma lépett fel, amely az ő és a gyerek elszakadásához vezetett.

A szindróma elkerülése érdekében jó, ha előre végiggondoljuk, mi mindenben változik majd meg az életünk a gyerek megszületésével. Segít, ha megismerjük saját tűrőképességünket, és ha elfogadjuk a gyerek mindenkori szükségleteit. Óriási támaszt jelenthetnek az édesapák is, ha sikerül őket bevonnunk a gyereknevelés rejtelmeibe. Sok édesanya erre azért nem képes, mert nem bízik meg benne eléggé, és nem akarja megtörni saját tökéletességének látszatát. Ez azonban végül a férfi kiszorulásához és akár a család felbomlásához is vezethet.

Az édesapák gyakran úgy érzik, ha az anya nem tudott mit kezdeni ezzel a nehéz helyzettel, akkor ők pláne nem lesznek képesek rá, és még inkább kivonják magukat a család életéből. Holott éppen ilyenkor kellene energiát fektetni a kapcsolatba, és valamilyen módon tehermentesíteni a párjukat egy időre. Ha képesek erre a varázslatra, akkor a kapcsolatuk fejlődni fog, és végül mindketten győztesen kerülnek ki a nehéz helyzetből.

Nyugtató tippek

  • Ha a kisbabát megnyugtatja a gyakoribb szopás, nyugodtan meg lehet őt szoptatni gyakrabban is – lehet, hogy ugrásszerű növekedési szakaszon esik túl, ezért akar folyton enni. Ha már elmúlt hat hónapos, elképzelhető, hogy az anyatejen kívül más táplálékra is szüksége van.
  • Megfürödhetünk vele együtt egy kád meleg vízben. Egyik kezünket a feje, másikat a popsija alá téve úsztathatjuk, vagy ráfektethetjük a mellkasunkra.
  • Nemcsak a hasfájós babáknak segít a babamasszázs. A kicsi érintésével könnyebben ráhangolódhatunk a gyerekre, jobban megértjük jelzéseit, nem beszélve arról, hogy az érintés mindkettejüknek örömöt okoz.
  • Használjuk otthon is a babahordozó kendőt vagy a kengurut, így mindkét kezünk felszabadul, a kicsi megnyugszik testünk közelségétől, és mi is rendet tudunk tenni végre.
  • Vannak babák, akiket zavar a túl sok inger, teremtsünk számukra megnyugtató csöndet.

Honlapunk internetes szavazásából az derült ki, hogy a szülők a baba megnyugtatására leggyakrabban a szoptatás módszerét választják (45 százalék). Sokan járkálnak, és közben dúdolnak a kicsinek (17 százalék), mások babakocsiban sétáltatják a friss levegőn (16 százalék). Megint mások cumival vagy teával próbálkoznak (5 százalék), levetkőztetik és megmasszírozzák a gyereket (6 százalék), vagy vidám zenére táncolnak vele (3 százalék).

Hová forduljunk segítségért?

  • Ezt sokszor nem is olyan egyszerű eldönteni! Az első út általában a gyerekorvoshoz vagy a védőnőhöz vezet. Miután azonban a sírás az esetek többségében szerencsére nem orvosi probléma, pusztán annyit tehet a gyógyítással foglalkozó szakember, hogy megnyugtatja a szülőket: a baba egészséges.
  • Ha úgy gondoljuk, hogy a sírás hátterében szoptatással kapcsolatos gondok állnak, forduljunk a La Leche Liga szoptatási tanácsadóihoz vagy szoptatási szaktanácsadóhoz.
  • Keressük a kapcsolatot más sírós babák szüleivel, a tapasztalatcsere segíthet. A megoldást az esetek zömében az idő múlása hozza meg, nem a cumi, nem a tápszer, nem a sírni hagyás, és nem is a kis csecsemők indokolatlan gyógyszeres kezelése szélhajtókkal, görcsoldókkal és emésztést javító szerekkel.
  • Az Ego Klinika kínálatában szerepel a baba-mama konzultáció, ahol pszichológus segíti a sírással, alvással, neveléssel kapcsolatos kérdések tisztázását. Tel.: 216-0123
  • A területileg illetékes nevelési tanácsadóban pszichológus segítségét kérhetjük a sírással kapcsolatos problémák megoldásához.

Olvasnivalók a sírásról

Makói Zita Sír a csecsemő (1994, Springer Hungarica) című könyvében az édesanya és a kisbaba között létrejövő bensőséges kapcsolat kialakítására helyezi a hangsúlyt. Ezt sokkal fontosabbnak tartja, mint a különféle megnyugtató, sírás elleni “módszereket”. Azt ajánlja, hogy az édesanya már a várandóssága idején képzelje el új életet kisbabájával. Gondolja végig, milyen érzések keletkeznek benne, ha a napirendjét majd nem maga, hanem a csecsemője alakítja.

Arra buzdít mindenkit, hogy keressen kapcsolatot a magzattal már jóval a megszületése előtt. Emlékeztet arra, milyen fontosak a szülés utáni első órák. “Figyeljük az újszülött első felsírását, első, majd további hangjait, mozdulatait, arcát, azt, aki hozzánk a legközelebb áll.” A gyermekorvos szerző a kapcsolatfelvétel fontosságát, a szeretetteljes gondolatok erejét emeli ki. Arra buzdítja a szülőket, hogy vizsgálják meg érzéseiket, gondolják végig, mire hogyan reagál a gyerekük, milyen reakcióik keltenek bennük félelmet, melyek töltik el elégedettséggel. A sírást úgy értelmezi, mint olyan jelet, amelyből az egész család tanulhat valamit.

Egészen másféle szemléletmódban ír Tracy Hogg A suttogó titkai (2003, Európa Könyvkiadó) című sikerkönyvében az újszülöttekről. Gyereknevelési alapelve a szeretet és a tisztelet – legalábbis a szavak szintjén. De ő sokkal fontosabbnak tartja a “helyes” szokások kialakítását, amelynek alapja a napirend, mert ez biztosítja leginkább a szülők nyugalmát. Véleménye szerint a babának kell hozzászoknia új környezetéhez, és nem fordítva.

Számos helyen fejti ki a La Leche Ligával ellentétes álláspontját. Szerinte a szoptatás inkább csak divat, melynek számtalan hátulütője van, például az anya elveszti alakját és szabadságát. “…a tápszer minőségét manapság gondosabban ellenőrzik, mint valaha, és tele van vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel. Lehet, hogy nem biztosítja a csecsemő természetes ellenálló képességét, de vitathatatlanul tartalmazza a fejlődésükhöz szükséges összes tápanyagot.” Ezek után az sem meglepő, hogy együtt érez azokkal a képzeletbeli apákkal, akiknél egyedül a szoptatás és a síró-rívó kis vakarcs áll a boldog házasság útjában.

A La Leche Liga internetes oldalán (www.lll.hu) is találhatnak a síró baba megnyugtatására szolgáló ötleteket a kismamák. Ez a szoptatás mellett elkötelezett nemzetközi szervezet arra buzdítja a mamákat, hogy válaszoljanak kisbabájuk sírására, mert ezzel egyáltalán nem kényeztetik el őket. Ellenkezőleg, a gyerekek később kevesebbet sírnak, mert megtanulják vágyaikat, szükségleteiket más módon is kifejezni.

További kérdések és válaszok a témában:

Forrás: Kismama magazin