Kisgyerek

Virtuális játékvilág: igen vagy nem?

Néhány éve megjelent egy internetes játék, amelynek címkéje azt mutatta, hogyan kell repülőgéppel megtámadni a New York-i World Trade Center épületét. A számítógépes játékok egy részéről lassan már azt mondhatjuk el, amit annak idején az alkoholról...
2003. Június 16.

Öl, butít és nyomorba dönt? Igen, olykor. Nyugat-európai magazinokban gyakran láthatók a My first computer, vagyis az Első számítógépem című hirdetések, amelyekben kisgyermekeknek kínálnak laptopot. Sőt megjelentek azok a gyermek komputerek, melyek segítségével használóik már az óvoda előtt elsajátíthatják az ábécét és az alapvető matematikai műveleteket. A jelenség mögött természetesen a számítógépes játékokat gyártók és forgalmazók szándéka is ott van: előbb-utóbb a gyerek kiköveteli a saját, komolyabb számítógépét, és akkor jöhetnek a játékprogramok. Így kezdődik a fogyasztóvá nevelés. Egy virtuális, agresszivitásra nevelő világ folyamatos fogyasztásának előkészítése.

Az elektronikus játékokkal szembeni felnőttellenállás egyik érve az, hogy használója mindent készen kap, magányos látszatjáték-tevékenység egy a valódi, társas, jóízű játék helyett. A játékprogram-készítők erre is válaszoltak: létrehoztak egy hálózati játékot, amelyben a számítógép segítségével játszótársakat lehet találni, egy virtuális játékközösséget.

Ami ellen Csányi János mérnök, az Internet Játékház főszerkesztője nem is tiltakozik. Úgy gondolja, hogy az internetjátékosoknál fellelhető ugyanaz a társas viselkedésmód, ami a tábla- és a társasjátékoknál alakult ki. Amikor talán már nem is a játék maga fontos, hanem a csevegés, ami az internetes játszótársak között nem szóban, hanem írásban zajlik.

Csányi János egy kerekasztal-beszélgetésben azt is elmondta, hogy ellenzi a számítógépek megjelenését az óvodai játékparkokban. Az ötlet hívei azt mondják, hogy így legalább a gyerekek megtanulják a számítógépek használatát. Csányi János szerint erre semmi szükség, a gyerekek ráérnek az általános iskola felső tagozatán megtanulni a számítógépek komoly használatát. A mesehonlapok létrehozását is kifogásolja, és nem fogadja el az érvelést, miszerint: ha a gyerek már otthon egyébként is a számítógép előtt ül, legalább hasznosan töltse el az idejét. Ugyanitt számolt be arról is, hogy nemzetközileg is egyedülálló módon készült el három, játékokkal foglalkozó CD-ROM enciklopédia, amely a kártyák, a bábok és Magyarország játékvilágát mutatja be. Az Élő Internet Játékház pedig arra példa, hogyan lehet jól hasznosítani a számítógépet a játékok területén.

Mindemellett a nagy, a hagyományos játékszereket készítő játékcégek is bemerészkedtek a számítógépes területre.

VIII. évf. / 12. szám

Forrás: Anyák Lapja