Kisgyerek

Tanulj, hogy megmenthesd!

A baleset sosem jön jókor. Ám ha tisztában vagy a veszélyekkel, kevésbé leszel kiszolgáltatott - ráadásul könnyebben elháríthatod a bajt, ha már megtörtént.
2010. Június 29.

Mindannyiunk félelme, hogy baleset éri gyerekeinket. Az aggódás azonban önmagában édeskevés, ha tényleg megtörtént a szerencsétlenség. Ma már egyre több elsősegély-tanfolyam indul szülők számára, ahol kifejezetten a kicsikre leselkedő veszélyekre összpontosítanak.

A résztvevők a hasznos tanácsokon és az életmentő technikák elsajátításán túl több magabiztossággal távozhatnak a program végén – talán ez utóbbi a legfontosabb segítőtárs a vészhelyzetekben. Két tanfolyamot személyesen is kipróbáltam. Kíváncsi voltam, hogy közel tizenkét évi anyasággal a hátam mögött mi újat tudhatok meg gyerekeim biztonságáról. Leesett az állam…

Happy Mammy

Gyermekeink veszélyben – délutáni előadás a Happy Mammy Édesanyákat Segítő Szolgálat szervezésében. A telt házas gimnáziumi osztályterem padsorait pocakos kismamák, házaspárok, nagymamák és fiatal bébiszitterek töltötték meg. Talán a hely szelleme miatt – hiszen iskolában ültünk – mindenki szép fegyelmezetten, csendben hallgatta az előadókat. Habár az is igaz, hogy a sérült gyerekekről vetített képsorok láttán nem sok kedvünk volt megszólalni. Az “interaktív” résznél azonban megeredtek a nyelvek is. Amíg egy-egy résztvevő az ambubabákat élesztette újra, a többiek megállás nélkül tették fel kérdéseiket a készségesen válaszoló szakembereknek.

A mi felelősségünk!

Döbbenetes, de igaz: a gyerekbalesetek 90 százaléka megelőzhető. A szülői felelősség óriási. Egyetlen gyerek, még a kamasz kismotoros sem tehet arról, ha baleset éri. Nagyon kellemetlen érzés, de szinte mindig van felelős: valaki, aki nem tanította meg a szabályokat, aki nem fogta a kicsi kezét, aki túl gyorsan hajtott, aki éppen akkor nem volt ott.Megmutatjuk, mit ne tégy a kisbabáddal!

A balesetek elkerüléséhez olyan képességekre van szükség, amelyek a gyerekekből még hiányoznak: ilyen például a veszélyérzet, a megfelelő koordinációs képesség, a távolságok pontos becslése. Amíg fel nem nőnek, a mi meglévő képességeinket kell kölcsönadnunk nekik. Ne gondolj azonban huszonnégy órás őrző-védő feladatra! Az is nagyon fontos ugyanis, hogy a gyerekek tisztában legyenek – életkoruknak megfelelő szinten – a “biztonságos létezés” mikéntjével. Nem könnyű megtalálni az arany középutat a túlféltés és a felelőtlen lazaság között. De törekednünk kell rá! Íme néhány tipp, hogyan “veszélytelenítsd” a lakást és a kertet.

  • Először is nézz körül gyerekszemmel! Ha kell, hasalj a kicsi mellé, és figyeld meg alaposan, hogy mit tudnál magadra rántani, felborítani – minden ilyesmit pakolj el!
  • A bútorok sarkát tompítsd élvédővel, a szőnyegek alá helyezz csúszásgátlót, a bútorokat, polcokat rögzítsd a falhoz, hogy ne tudjanak felborulni, a konnektorokat tedd gyerekbiztossá!
  • A veszélyes és mérgező anyagokat (háztartási vegyszereket, gyógyszereket) tárold a kicsi számára hozzáférhetetlen helyen!
  • Az emeleti ablakokra szereltess rácsot vagy gyerekzárat!
  • A fürdőkádban használj csúszásgátlót, és ne hagyj benne vizet!
  • Ne használj és ne hagyj elektromos berendezéseket a fürdőszobában a kád és a mosdó közelében!
  • A konyhában minden veszélyes eszközt tegyél magasra!
  • Főzés közben használd a hátsó gázrózsákat!
  • A kerti medencét kerítsd el, fedd le!
  • A csúszdák és mászókák környéke legyen puha felületű gumilap vagy rendszeresen felásott homok!
  • Kerékpározáshoz, görkorcsolyához szerezz be sisakot és védőfelszerelést a kicsinek – példamutatóan te is használj hasonlót!
  • Az autóban mindig használj biztonsági gyerekülést!

Léghajó-program

A játszóház barátságos szobájában tízen gyűltünk össze – sokkal többen nem is fértünk volna el. Az előadás rendre kötetlen beszélgetésbe csapott át, mert mindenkinek volt személyes élménye, kérdése a hallottakkal kapcsolatban. Lépésről lépésre haladtunk a gyerekekre leselkedő veszélyek sorában, és minden problémára találtunk azonnali megoldást.

Itt is volt ambubabás újraélesztés, és gyakorolhattuk a KRESZ-tanfolyamokról ismerős Heimlich-féle műfogást – hiába volt műanyagból a “sérült” gyerek, mindenki beleadott apait-anyait, hogy újraélessze. Az alábbi rövid összefoglaló alapján természetesen nem lehet megtanulni az elsősegélynyújtás fortélyait, de remélem, kedvet ébreszt benned ahhoz, hogy mihamarabb keress egy tanfolyamot. Lássuk a leggyakoribb vészhelyzeteket és az SOS megoldásokat!

Félrenyelt, fullad

Alapszabály, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között egyenek. Tehát autóban, kerékpárosülésben, futkározás közben NE! A rágógumi sem kisgyereknek való! Ha idegen test került a kicsi légcsövébe, semmiképp se ütögesd a hátát, azzal csak lejjebb csúszik, amit félrenyelt. A szájába is csak akkor nyúlj be, ha biztos vagy abban, hogy a jól látható idegen testet egy mozdulattal ki tudod venni. Ha éber, jól köhög a gyerek, biztasd további köhögésre! Tanuld meg a Heimlich-féle műfogást, és a csecsemőknél alkalmazható idegentest-eltávolító technikát is! Ha eszméleténél van a kicsi, de nem köhög hatásosan, alkalmazd ezeket, és hívj mentőt. Ha nem lélegzik a gyerek, azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést, és egy perc után mentőt kell hívni.

Megégett

A tenyerünk területe testünk felszínének nagyjából 1 százaléka. Azért kell ezt tudnod, mert 5 százalék fölötti égési sérüléshez mentőt kell hívni, vagy orvoshoz kell vinni a sérült gyereket. Nagyon kell vigyázni a végtagokat érintő körkörös égéssel, ami azzal járhat, hogy leáll a végtag keringése. Égés, forrázás esetén a legfontosabb teendő az azonnali hűtés. Érdemes speciális égési kötszert tartani otthon, amely a leghatékonyabb ilyen esetekben – kiránduláskor is jól jöhet! Ha nincs égési kötszer, hideg, folyó csapvizet kell az égett felületre folyatni, legalább tizenöt percig. Ügyelj a kihűlésre, ami különösen a csecsemőket veszélyezteti!

Csillapítsd a vérzést!

Ha súlyos a vérzés, azonnal csillapítani kell. Fektesd le a kicsit – ha valamelyik végtag vérzik, emeld fel. A legjobb a steril géz, de ha nincs kéznél, tiszta ruhadarabbal nyomd a sebet öt percig, ezalatt akkor se engedd el, ha átvérzik. Ha ezek után sem javul a helyzet, mentőre van szükség. Akkor is lássa orvos a sérültet, ha sikeres a vérzéscsillapítás!

Fontos telefonszámok

A telefon közelében helyezz el listát azokról a telefonszámokról, amelyeket vészhelyzetben hívhatsz. Írd fel a háziorvos és az ügyelet számát is!

Általános segélyhívó: 112

Mentők: 104

Tűzoltók: 105

Rendőrség: 107

Mérgezés esetén hívható: Heim Pál Kórház Toxikológiai és Belgyógyászati Osztály: 06-1-333-5079

Forrás: Kismama magazin