Kisgyerek

Barátok a képzelet szárnyán

A három-négyévesek mintegy kétharmadának van elképzelt barátja. Gyakran állatokról, gyerekekről, illetve pontosan körül nem határolható lényekről van szó.
2008. Január 27.

A képzeletbeli barát bármikor előhívható, mindig ráér, és úgy viselkedik, ahogy szerepét a gyerek megszabja: megvédi őt, igazat ad neki, mellette áll.

Felmérések szerint az óvodások kétharmadának van képzeletbeli barátja. Régebben ezt a magányosság jeleként értelmezték, ma már azonban kifejezetten pozitív jelenségnek, a gyermeki fantázia, képzelőerő és kreatvitás formájaként tartják számon a pszichológusok. Általában azoknak a gyermekeknek vannak képzeletbeli barátaik, akiknek erős képzelőereje, színes fantázaivilága, gazdagabb szókincse van, tehát kifejezetten pozitív jelenségről beszélünk, amelyet a természetes pszichés fejlődés részeként tart számon a pszichológia.

Ez az a korszak (nagyjából az óvoda kezdetétől akár nyolc éves korig), amikor a gyermek el kezdi érzékelni a valóság és fantázia közötti különbséget, de nem ügyel arra élesen, hogy feszes határvonalat húzzon a kettő közé. A képzeletbeli barát egy sor különleges képességgel rendelkezhet, fejlődhet, mindig a gyermek mellett van és segíthet neki nehéz helyzetekben.

A bizalom jele, ha a kisgyerek szüleit is bevonja fantáziajátékaiba. Ez az ő területe, ne kritizáljuk, mert hamar becsukódik előttünk. Nyugodtan részt vehetünk a nem létező kutya etetésében, a kitalált történet szövögetésében, de hagyjuk meg kisgyerekünknek a tevékeny irányítást.

Amit a szülő semmiképpen ne tegyen az a gúnyolódás, a kinevetés, ne mondja azt, ilyen barát nem is létezik. Hagyja, hogy a gyermek maga döntse el, mennyire akarja a szülőt bevonni a fantáziajátékba. Ha szülő egyáltalán nem nyitott, akkor arra ösztönzi a gyerekét, hogy eltitkolja ezeket a képeket, játékokat. Pedig ezek a képzeletének különleges megnyilvánulása, nehéz élethelyzetekben segítheti át a gyermeket, olyanokban, amelyeket még nem képes verbalizálni.

A képzelt lények idővel búcsút vesznek tőle, csak kivételes esetben fordul elő, hogy a kisgyerek a valóságtól elfordulva szinte csak nem létező társai közt érzi jól magát. Általában egyik napról a másikra, nagyjából 8-9 éves korban eltűnnek a képzeletbeli barátok.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Az érzelmi intelligencia fejlesztése
  • Milyen a jó játék?
  • A mese szárnyain
  • Forrás: Kismama magazin