Baba

Vigyázat, a kánikulában a csecsemők akár 3 perc alatt leéghetnek!

A nyári időszak sok szabadban töltött időre ad lehetőséget, amit nagyon szeretnek a gyermekek, azonban ez az időszak veszélyeket is hordoz magában.
2021. Július 12.
Vigyázat, a kánikulában a csecsemők akár 3 perc alatt leéghetnek! (fotó: Getty Images)

A kánikula a felnőtt szervezet számára rendkívül megterhelő, és ez fokozottan igaz a kisbabákra, a kisgyermekekre, illetve a várandós kismamákra is. A Pelenka.hu a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) szakmai segítségével összegyűjtötte, hogy hogyan lehet védekezni a hőség ellen a szülőknek és kismamáknak.

A nyári forróság mellett a túlzott légkondi is árthat a babáknak

Az, hogy tavasztól egyre hosszabbá válnak a nappalok, önmagában is képes a kisbabák napi rutinját felborítani, ugyanis könnyedén belezavarhat az alvásidőbe, de ez még inkább igaz a nyári kánikula idején, hiszen ilyenkor a meleg is megnehezíti a pihentető alvást. Ebben az időszakban a csecsemők és a kisgyerekek gyakrabban ébredhetnek, nyugtalanabbul alhatnak.Ha a lakásban van klíma, akkor érdemes a babszobát és a gyerekszobát még alvásidő előtt lehűteni, hogy ne érje közvetlenül a hideg levegő a kicsiket. Ha nem klimatizált az otthonunk, akkor javasolt napközben besötétíteni és éjszaka szellőztetni, illetve az alacsony fokozaton működtetett ventilátor is megoldást jelenthet. A meleg nyári éjszakákon nem kell felöltöztetni a kisbabákat, elegendő lehet a pelenkán kívül egy vékony felsőt vagy bodyt rájuk adni, a legtöbb esetben takaróra sincs szükség, elég lehet egy textil pelenka vagy párnahuzat helyette.

A csecsemők akár 3 perc alatt leéghetnek a napon

“A felnőtteknek sem ajánlott 10 és 16 óra között közvetlen napfényen tartózkodni, és ez még veszélyesebb lehet a kisbabákra és kisgyermekekre nézve. A napfény elleni védekezésük gyengébb, mint a felnőtteké, mivel bőrük pigmentsejtjei még érés alatt állnak, így a nyári időszakban ajánlott őket 50+ faktorszámú fényvédő krémmel védeni” – hívta fel a figyelmet Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. A csecsemő bőrét fél éves koráig célszerű teljesen megóvni a közvetlen napsugárzástól, ezért strandon, kültéri programokon a kisbaba lehetőleg mindig legyen árnyékban, vagy leárnyékolt babakocsiban.”A várandós kismamák esetében is alapvető dolog, hogy nem szabad sok időt a napon tölteni, a pocakot pedig nem érheti közvetlenül égető napfény. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a kismamák és anyukák egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fényvédelemre, mert a tavaszi időszaktól kezdődően nagy mértékben megnövekszik a kereslet az ilyen jellegű termékek iránt” – mondta el Kéninger Vivien a Pelenka.hu ügyfél és brand managere.A fényvédelem mellett a nagy melegben különösen oda kell figyelni a csecsemők és kisgyermekek öltöztetésére is. A szülők hajlamosak lehetnek túlzásokba esni az öltöztetést illetően, amit a legtöbb csecsemő nehezen visel. Figyelmeztető jel lehet a túlöltöztetésre, ha a csecsemő nyűgös, nyugtalan, láthatóan nem érzi jól magát. A komfortos sétára, levegőzésre a reggeli és az esti órák lehetnek alkalmasak.Vigyázat, a kánikulában a csecsemők akár 3 perc alatt leéghetnek!

Nem szabad túlitatni a kisbabákat

A felnőttek és a gyermekek esetében is elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele egész évben, de a kánikulában a szülők hajlamosak lehetnek túlzásokba esni ezen a téren. “Az anyatejes, igény szerint szopatott kisbabáknak nincs szükségük plusz folyadékbevitelre, azonban a tápszerrel táplált csecsemőket, illetve a hozzátáplálás időszakában lévő kisbabákat fontos rendszeresen víznemű folyadékkal is itatni” – hangsúlyozta a MAVE elnöke.”A nyári forróságban a kisbabákat, akik már a hozzátáplálás időszakában vannak és kisgyermekeket érdemes felforralt majd lehűtött vízzel, babavízzel vagy baba gyümölcsteával kínálni, amit esetenként lédús gyümölcsökkel is ki lehet váltani” – tette hozzá Kéninger Vivien.

Jó tanácsok kismamáknak: reggeli ügyintézés és bőséges folyadékbevitel

A kismamáknak a halaszthatatlan elintéznivalókat, bevásárlást érdemes a reggeli órákra időzíteni, illetve otthon is megteremteni a lehető legkomfortosabb körülményeket. “A magzat számára a legfontosabb, hogy a nagy melegben a kismama is megőrizze jó közérzetét. Néhány egyszerű módszerrel enyhíthetők a nyári hónapok izzasztó és nehezen viselhető körülményei. Otthon a legegyszerűbb a jó komfortérzet megteremtése, hiszen lenge öltözékben, bőséges folyadékfogyasztással, pihenéssel és a lakás hűsítésével a hőguta, a rosszullét és a has keményedése is elkerülhető” – mondta el a MAVE elnöke.Amire kiemelten ajánlott a kánikula idején odafigyelni:

– Megfelelő folyadékbevitel

– A közvetlen napfényen tartózkodás elkerülése

– A bőr védelme

– Megfelelő öltözék

– Pihentető alvás körülményeinek megteremtése

– Szellőztetés és a klíma szabályozott használata

– Sosem szabad kisbabákat és gyermekeket autóban hagyni

– Várandósan a halaszthatatlan ügyeket a reggeli órákra időzíteni

Forrás: Pelenka.hu