Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Túl sokat alszik a kisbabám?

Szerző: Babaszoba.hu

2018. július 29. | Frissítve: 2019. augusztus 1.

Forrás: babaszoba.hu

Azt mindenki tudja, hogy az újszülöttek sokat alszanak: többet, mint amennyit ébren vannak. De mikor kezdjünk aggódni amiatt, hogy mennyit alszik a kicsi?

Az újdonsült szülők számára az egyik legnagyobb nehézség a kisbaba altatása: nemcsak elaltatni komoly munka, de az újszülött nem követi a szokásos ritmust sem, összekeverheti a nappalt és az éjszakát, és ritkán alszik egyben néhány óránál többet. Ez a felnőttek számára igencsak furcsa (meg persze kifejezetten kimerítő) lehet, nem csoda, ha sokan aggódnak amiatt, hogy a baba túl sokat vagy éppen túl keveset alszik.
A szakemberek szerint az újszülöttek 14-17 órát is alszanak naponta, de ez egyénenként természetesen nagyon eltérő lehet, és az is elfordulhat, hogy egy kisebb betegség, fizikai kényelmetlenség vagy éppen a megszokott rutin változása miatt többet vagy kevesebbet kezdenek aludni. Azt is fontos tudni, hogy az újszülöttek ritkán alszanak 3-4 óránál többet egyszerre, és könnyen előfordulhat az is, hogy 30-40 percenként felébrednek. Ugyanakkor három óránál többet nincs ébren egy-egy alkalommal egy ilyen pici baba. Csak nagyjából 6 hónapos korra alakul ki egy viszonylag kiszámítható alvási rutin - ez persze nem jelenti azt, hogy a kicsi azonnal át is fogja aludni az éjszakát!
Mennyit alszik egy kisbaba?

Túl sokat alszik?

Nem kell aggódni, ha időnként többet alszik a baba a szokásosnál (természetesen, ezt felülírhatja az is, hogy megfigyelhetőek-e más tünetek a kicsinél). Ennek oka lehet növekedési ugrás, kisebb megfázás, védőoltás stb. Azonban a sárgaság is okozhat aluszékonyságot! Erről a sárgás bőrszín, a szemfehérje besárgulása, a nyugtalanság, nyűgösség is árulkodhat.
Szintén aluszékonyabbá válhatnak a babák, ha nem esznek eleget: ez fokozott súlyvesztéssel, kiszáradással, fejlődési visszaeséssel is együtt járhat! Kisebb-nagyobb mértékű alultápláltságra kell gyanakodni akkor, ha a kicsi nagyon letargikus, naponta négynél kevesebb pisis, kakis pelenkája van, illetve, ha evés után sem tűnik nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak. 
Nagyon ritkán súlyos veleszületett betegség (pl. a keringést érintő problémák) is okozhatnak fokozott aluszékonyságot. 

Mit tegyek, ha sokat alszik?

Még mielőtt aggódva szaladnál az orvoshoz, érdemes egy kicsit megfigyelni a babát: a legtöbb esetben a "túl sok" alvás csak a megszokottól eltérő alvási ritmusra utal, és könnyen lehet, hogy egy-két napon belül vissza is tér a korábbi rendszer. Ugyanakkor a fertőzések, felső légúti betegségek - melyek aluszékonyságot okozhatnak - az egészen kicsikre sokkal veszélyesebbek lehetnek, mint a felnőttekre vagy akár a nagyobb gyerekekre.
Nagyon praktikus lehet egy ún. alvási napló, amelyben feljegyezzük, hogy mikor és mennyit alszik a kisbaba (esetleg, hogy mennyit evett). Ha azonban aggódunk az alvás miatt, egyeztessünk a gyermekorvossal vagy a védőnővel! Ha nincs más probléma, legalább néhány megnyugtató választ kaphatunk.
Haladéktalanul forduljunk orvoshoz, ha az aluszékonyságot más tünetek is kísérik, például felületes, kapkodó légzés, szokatlanul hangos lélegzetvétel, láz, vagy ha a kicsi bordájánál láthatóan besüpped a bőr, amikor levegőt vesz. 
(via)
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák