Baba

Több férőhely lesz a bölcsikben Közép-Magyarországon is

Idén elsősorban a közép-magyarországi régióban hoznak létre új bölcsődéket, és bővítik a férőhelyeket, mivel az ország ezen része eddig kimaradt az európai uniós fejlesztési forrásokból.
2018. Január 24.
Több férőhely lesz a bölcsikben Közép-Magyarországon is

A hírt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin jelentette be kedden az M1 aktuális csatornán.

Azt is elmondta, 2018-ban a tervek szerint 10 milliárd forintot fordítanak majd bölcsődei fejlesztésekre, és kiemelten koncentrálnak a közép-magyarországi régióra.

Több férőhely lesz a bölcsikben Közép-Magyarországon is

Hozzátette, az elmúlt években 117 milliárd forintot irányoztak elő bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására, aminek köszönhetően az új bölcsődei férőhelyek száma közelít az ötezerhez, a fejlesztetteké pedig 11 ezer felé tart.

Nálatok van bölcsihely gond?

Kapcsolódó cikkeink bölcsőde témában:

Forrás: MTI