Baba

Több ellátás összege is emelkedik

Megszületett a megállapodás arról, hogy emelik a minimálbér és a garantált bérminimum összegét, így több ellátásnál is magasabb összegre számíthatunk.
2021. Január 28.
Több ellátás összege is emelkedik (fotó: Getty Images)

A minimálbér és a garantált bérminimum összege is emelkedik idén: ennek értelmében a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő. Emellett arról is megállapodás született, hogy ha a kormány év közben csökkenti a szociális hozzájárulási adót, akkor 1 százalékkal tovább nő a minimálbér és a garantált bérminimum. Ebben az esetben a minimálbér 169 000 forintra, míg a garantált bérminimum 221 100 forintra nő –  írja a Pénzcentrum. A lap azt is kiszámolta, hogy milyen mértékben nő azoknak a juttatásoknak az összege, amelyek a mindenkori minimálbérhez igazodnak.

A GYED összege is változik: a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka. A minimálbér emelkedésével 230 580 forintra nőtt a gyermekgondozási díj maximális összege.

A GYED mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Testvér születése esetén más családtámogatási ellátásokkal (csecsemőgondozás díj – csed -, gyermekgondozási segély – gyes) együtt is igénybe vehető, tehát az ellátás nem szűnik meg újabb gyermek születése esetén. Az ellátásra a csecsemőgondozási díj után jogosult a szülő egészen addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét, illetve ikrek esetén a hároméves kort.

Az az anya, aki diplomás GYED-ben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás gyed összege az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 117 180 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 153 300 forintra emelkedik.

E szerint a nagyszülői GYED (olyan még nem nyugdíjas nagyszülőknek jár, akik vállalják, hogy részt vesznek unokájuk nevelésében, gondozásában, amíg a szülők dolgoznak) összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, ez 2020-ban 225 288 forint volt, idén pedig 230 580 forintra emelkedik.

A táppénz alatt a napi átlagkereset 60 százaléka jár (kórházban töltött idő alatt 50%), de ebből még levonásra kerül a személyi jövedelemadó. A táppénz napi összege maximalizálva van, ez a minimálbér kétszeresének 30-ad része, azaz 2021-ben legfeljebb napi 11 160 forint.

Forrás: penzcentrum.hu