Baba

Tizennégy fiú után született lányuk

Huszonnyolc évet várt arra egy michigani házaspár, hogy végre lányuk szülessen.
2020. November 09.
Tizennégy fiú után született lányuk (fotó: Facebook / Jay Schwandt)

Jay és Kateri Schwandt michigani házaspárnak tizennégy fiú után végre lánya született. A legidősebb gyermekük 28 éves, már az ő születése óta kislányt szerettek volna. Végre teljesült az álmuk és megszületett a kislányuk, Maggie Jayne, tizenötödik gyerekként- írja a 24.hu a Sky News nyomán.

A család akik egy kétszáz hektáros farmon élnek a helyi médiának úgy nyilatkoztak, hogy bár 2020 sok szempontból emlékezetes év, de nekik életük legnagyobb ajándéka jut majd róla eszükbe.

Jay és Kateri Schwandt, még 1993-ban,diákkorukban házasodtak össze, és mire lediplomáztak, már három fiuk volt. Első gyermekük, Tyler nemrég költözött el otthonról a menyasszonyával, mindössze 20 percnyi útra a szülői háztól. A fiú azt mondja, hogy bár rengeteg gyerekholmi van a házukban, egyik sem rózsaszín, ezért a szülei ebből szempontból most bajban lesznek.

Forrás: 24.hu