Baba

Tekerjünk együtt!

2011. augusztus 19-21. között különleges kerékpártúrát szerveznek vakoknak és látássérülteknek a Balaton körül, akik látókkal együtt, tandem bicikliken teszik meg a napi 40 km-es távot.
2011. Augusztus 13.

A rendezvény a fogyatékkal élőket segítő Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervezésében valósul meg.A rendhagyó biciklitúra célja a sport és a közös élményszerzés mellett a figyelemfelkeltés. A szervezők célja, hogy ráébresszék környezetüket, milyen fontos mások önzetlen segítése, és a fogyatékkal élők is képesek olyan teljesítményekre, melyek az egészséges emberek számára is komoly kihívást jelentenek.A túra nem csak a kerékpározásról szól majd: lesz benne egy kis borgasztronómia, valamint kulturális programok is. A résztvevőknek alkalmuk nyílik arra is, hogy az együtt töltött idő alatt megtanulják az életet és a körülöttük lévő világot másként érzékelni és értékelni.

A túrára minden érdeklődőt szeretettel várnak, akár csak egy szakaszra is, hiszen minél többen lesznek, annál jobban fel tudják hívni a figyelmet a rendezvény céljára.

A túra rövid programja:

1. nap, augusztus 19, péntek:

10.00 óra: indulás Balatonvilágosról Balatonlellére a Polgármesteri Hivatal elől (Csók István sétány 38.)Balatonszemesen egymás bevárása az András büfénél, ebéd

16.00 óra: Balatonlellén megállás a Művelődési Háznál, találkozás Kenéz István polgármester úrral és Gombos Emillel, a helyi művelődési ház igazgatójával, emlékfa ültetés, ajándék átadás, köszönetnyilvánítás

Érkezés a Balatonlelle-Rádpusztai lovas csárdába (program: borkóstoló, vacsora, lovasbemutató)

2. nap, augusztus 20. szombat:

10.00 óra: indulás Rádpusztáról

12.00 óra: a Tihanyi Apátság és a Múzeum meglátogatása (lássunk mi is másként vak társaink segítségével)

14.00 óra: pihenő, ebéd Balatonfüreden a yacht kikötőben, a Vitorlás büfében

18.45 Balatonalmádiban bekapcsolódás a borfesztivál programjába, ahol Keszey János polgármester fogadja a csapatot, emlékfa ültetés, köszönetnyilvánítás a színpadon

Fakultatív vacsora, szállás: Balatonalmádi Kristóf kerékpáros motel

3. nap, augusztus 21. vasárnap:

10.00 óra: indulás Balatonalmádiból Balatonvilágosra

Hazautazás a délutáni órákban

A Mozdulj! Közhasznú Egyesületről2011 tavaszán egy baráti társaság úgy döntött, hogy létrehoz egy közhasznú egyesületet abból a célból, hogy szabadidejük egy részét rászoruló emberek segítségre áldozzák. Az alapítók között van több orvos, fodrász, környezetvédelmi szakember, fogtechnikus, gyógypedagógus, rekreációs szakember és tűzoltó is. Ami összeköti őket, az a tenni akarás és az elszántság. Azt vallják, hogy a segítségre mindig és mindenhol szükség van, csak észre kell venni. Elsősorban a fogyatékkal élőket támogatják olyan programokat szervezésével, ahol közösen és aktívan tudnak részt venni a fogyatékkal élő embertársaikkal.

Kiemelten támogatják az értelmileg sérült gyermekeket is. A budapesti Gát utcai Általános Iskola értelmileg sérült és szociálisan rászoruló gyermekeinek idén tavasszal rajzpályázatot hirdettek, ahol minden gyerek kapott ajándékot. Gyermeknapot és jótékonysági estet is szerveztek. Az utóbbi során befolyt összegből egy játszóteret hoztak létre az iskola számára a gyerekek nagy-nagy örömére.

2011 májusában egy csepeli futógálán ingyenes szájhigiéniás tanácsadást tartottak, a gyerekek pedig fogászati totót tölthettek ki. Itt is sok ajándék talált gazdára.

2011 júliusában segítségükkel, valamint a csepeli és szigetszentmiklósi védőnői szolgálat közreműködésével bébi tápszer és bébi étel jutott el a rászoruló családokhoz.

2011 augusztusában jelen voltak a csepeli Anyatejes Világnapon, ahol baba-mama fogászati előadást, valamint szájhigiéniás tanácsadást tartottak. Fogkrémeket, fogkeféket, szájvizet, fogselymet kaptak a programon résztvevő kismamák és gyerekek.

Idei terveik között szerepel egy kiállítás szervezése szájjal-lábbal festő művészeknek a budapesti Aranytíz Művelődési Központban, valamint egy fotópályázat meghirdetése fogyatékkal élők számára. Címe: Mozdulj a természetért!

Forrás: Mozdulj! Közhasznú Egyesület