Baba

Te megnyalogatnád az újszülötted?

A kisbaba megszületése utáni első, varázslatos perceket egy anya sem felejti el: az újszülött sírását, illatát, bőre melegségét. Egy furcsa reakció erre az élményre azonban komoly vitákat váltott ki.
2018. Július 22.
A nyalogatás és a puszi között nem is olyan nagy a különbség?

Egy brazil fotós, Ludy Siqueira által elkapott pillanat ugyanis azt ábrázolja, ahogy egy újdonsült anyuka gyengéden nyalogatja újszülött babájának arcát. A legtöbb ember számára ez igen furcsa lehet, mások viszont úgy gondolják, hogy ez egy természetes, biológiai ösztöneinkre visszavezethető reakció, mely az állatok között teljesen általános és megszokott. Lee Dugatin pszichológus szerint több oka is lehet a nyalogatási “vágynak”: egyrészt, a nyalogatás segíthet megőrizni a kicsi egészségét, mert így eltávolíthatóak a bőrről a kórokozók és a szennyeződések. “Ugyanakkor azt is jelentheti, hogy az anya fel- és elismeri az utódját, vagyis a nyalogatás erősíti a kötődést közöttük” – mondta a szakember a HowStuffWorks internetes portálnak.

Te megnyalogatnád az újszülötted?

fotó: YouTube/Senhoritas Fotografia

Ami azonban az állatok között hétköznapi, az az emberekre kevésbé jellemző. Egy 35 éve pályán lévő szülésznő, Andrea Quanchi például egyetlen ilyen esettel sem találkozott. “Természetes, hogy az újdonsült szülők hatalmas érzelmeket élnek át a kisbaba érkezését követő órákban, de olyat még soha nem láttam, hogy valaki megnyalogatta volna az újszülöttjét” – mondta. “De egyáltalán nem tartom károsnak vagy elítélendőnek. Nincs túlságosan nagy különbség a nyalogatás és a puszi között. Sőt az is előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerül egy anya, hogy a nyalogatás az egyetlen, legmegfelelőbb módszer a kicsi bőrének megtisztítására. De a modern társadalmakban egyáltalán nincs erre szükség.”

(via)

Ez is érdekelhet: