Baba

Tanítsd meg fogat mosni!

Ki nehezebben, ki könnyebben jut túl a fogzáson, de amint kint vannak az első tejfogak, gondolni kell az ápolásukra.
2013. Május 09.

A fogzás (szorosabb értelemben a tejfogak előbújása) általában négy hónapos kortól két és fél, hároméves korig tart. A gyerekek egy része meg sem érzi ezt az időszakot, másokat nagyon is megvisel.

A fájdalmat az okozza, hogy a fogak – ahogy az ínyben keresik az útjukat – éles kis szélükkel törnek elő, nyomják, tolják az íny szöveteit maguk előtt. Az addig mosolygós, kiegyensúlyozott kicsi síróssá, nyűgössé, étvágytalanná válik, nyála folyik, ínye megduzzad, esetleg kékesen elszíneződik, és könnyebben elkaphat különböző fertőzéseket is. Éjszaka több alkalommal felébred, akár nyolc-tíz alkalommal is. A széklete meglazulhat, hőemelkedése is lehet a fogzás időszakában, viszont a láz már fertőzésről tanúskodik.

Hogyan csillapíthatjuk a fájdalmat?

A patikában kapható fogzási fájdalmat csillapító gél, ezzel óvatosan kend be a kicsi ínyét. Homeopátiás készítményeket is vásárolhatsz a patikában, illetve a háziorvosok által is felírható ínyecsetelő szintén sokat segíthet. Ha a kicsi nagyon nyűgös, egy-egy esetben adhatsz neki fájdalomcsillapító kúpot vagy szirupot. A bababoltokban kínált rágókák hűsítik a fogínyt, de ugyanígy megteszi a hűtött, tisztított alma- vagy répadarab is. Természetesen ilyenkor mindig fontos, hogy ott legyél a baba mellett, nehogy félrenyeljen.

Fogápolás csecsemőkorban?

Ha a fogak előbújtak, érdemes kis gézdarabbal vagy ujjra húzható kis fogkefével tisztogatni őket, ha pedig a kicsi megtanulta a vizet kiöblíteni (azaz tud köpni), akkor már borsónyi gyermekfogkrémmel is próbálkozhatsz.

Egyéves kor körül, mikor már több fog is kibújt, megveheted az első fogkeféjét. Vásárláskor figyelj, hogy ez kis fejű, puha és lekerekített sörtéjű kefe legyen, és bár még nem tudja használni, add a kezébe, hogy megbarátkozzon vele, rágcsálja, megtapasztalja.

Fogmosás óvodáskorban

Hároméves korára általában minden tejfog előbújik, ettől kezdve még fontosabb a helyes fogápolás. Első lépés a példamutatás. Ha a kicsi azt látja, hogy apa és anya is rendszeresen mos fogat, akkor ő sem akar kimaradni ebből az élményből. Mutassátok meg, hogyan mostok fogat, és magyarázzátok el a fogápolás lényegét.

Engedd, hogy egyedül próbálkozzon. Ha jól csinálja, akkor dicsérd meg, de hatéves korig Te is mosd meg a fogait! Ez azért fontos, mert a gyerekeknél a finommotorikus mozgás fejlettsége – ami az íráshoz is kell -, csak 6 éves korra éri el azt a szintet, ami a megfelelő alaposságú fogmosáshoz szükséges. Hatéves kortól a gyermek moshat fogat egyedül, de azért érdemes valamelyik szülőnek ellenőrizni a megfelelő mosási technikát.

Kaphatók különböző figurás, játékszerű, fiús, lányos fogkefék is, amelyek amellett, hogy szórakoztatóvá teszik a fogmosást, remekül teljesítik egy normál fogkefe feladatait is. A fogselyem, szájzuhany használata is lehet vidám elfoglaltság, nem csak unalmas rutin.

Mikor menjünk fogorvoshoz?

Első alkalommal mindenképpen akkor, amikor még nem fáj. Elkísérhet téged, de érdemes elvinni őt a gyerekfogászatra is. A legtöbb gyerekfogász jól ért a gyerekek nyelvén, így egy-egy vizsgálat élménnyé is válhat, különösen ha a kicsi pakolhat, játszhat a különböző eszközökkel. Félévente vidd el fogorvoshoz, akkor is, ha semmilyen fogászati panasza sincs.

A tejfogak tömése is nagyon fontos! Bár a tejfogakat idővel elveszítjük, mégis meg kell őrizni jó állapotukat. A tejfogak sokkal könnyebben kilyukadnak, ezért ha azt látod, hogy gyereked fogán sötét folt jelenik meg, azonnal keressétek fel a fogorvost!

Kapcsolódó cikkek:

Ezerszer is kérdezzük meg: “Mostál már fogat?”

Hagyományos vagy elektromos fogkefe?

Fogmosás 5 perc alatt (Médiatár)