Baba

Szülés utáni pszichózis

A 20 éves Lyndsey Walker a szülés utáni depressziónak egy igen súlyos és ritka változatát élte át, melynek következtében hangokat hallott és arról fantáziált, hogy megöli saját gyermekét.
2014. Március 29.

A frissen szült anya egy férfi hangját hallotta a fejében, amely arról beszélt, hogy ő egy rossz anya, és az egész családja számára jobb volna, ha meghalna. A hang arra is rá akarta őt venni, hogy fojtsa meg gyermekét, ami miatt a kétségbe esett anya végül inkább öngyilkosságot kísérelt meg. A korábban fodrászként dolgozó nő kislánya születésekor semmit sem érzett gyermeke iránt, és bár környezet miatt úgy tette, mintha minden rendben lenne, valójában napról napra rosszabbul érezte magát.

Lyndsey és párja nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy gyermeket várnak, aki végül 2012 decemberében, 39 órányi vajúdás után jött világra, ám a nő maga is meglepődött, hogy mennyire nem érez semmit az újszülött iránt. Végül családja biztatására fordult orvoshoz, akinek arról is beszámolt, hogy a fejében lévő hang szerint lányát az ördög küldte, ezért kell elpusztítani. Az orvos hamar diagnosztizálta a szülés utáni pszichózist, így az anyának antidepresszánst írt fel, ám a nő addigra már olyan állapotba került, hogy az összes gyógyszerét egyszerre bevette egy üveg bor kíséretében.

Ezután Lyndsey két hétre bekerült a pszichiátriára, ahol szigorú felügyelet alatt volt és lányát sem láthatta. Ekkor érezte először, hogy hiányzik a gyermeke, amikor pedig újra hazamehetett, már azt is képes volt meglátni, milyen gyönyörű a kislánya és milyen nagyszerű érzés vele együtt lenni.

Gyógyulása óta Lyndsey nagyon fontosnak érzi, hogy minél többek tudjanak erről a szörnyű betegségről, amely bárkit utolérhet, és segítség nélkül lehetetlenség kilábalni belőle.

A szülés utáni pszichózis nagyjából ezerből egy nőt érint, vagyis jóval ritkább, mint a szülés utáni depresszió. A tünetek között szerepelhet hallucináció, zavarodottság, érzéki csalódás, illetve mániákus viselkedés. A betegség bárkinél jelentkezhet, aki frissen szült, és minél előbb orvosi segítséget kell keresni, mert ennek segítségével teljes gyógyulás érhető el.

Forrás: Medipress