Baba

Sérülések szülés közben

A gyermekszülés - legyen bármilyen pozitív élmény - az egyik legtraumatikusabb esemény, melyen a szervezetünk keresztülmehet. Esetenként a nők medencetájéka rendkívüli módon sérül, és ezeket a sérüléseket sajnos nem veszik elég komolyan.
2016. Január 25.

Jóval a szülés után is érezhetjük a problémákat

Egy, az American Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint a szülés közben elszenvedett medencetájéki sérülések gyógyulása akár 8 hónapot is igénybe vehet, és a hölgyek 15 százalékánál a gyógyulás még ezen idő alatt sem történik meg.

A legjellemzőbb sérülések a medencefenék izmainak megrepedése, szakadása vagy túlzott megnyúlása. Ezek szövődményei pedig a belső szervek előreesésétől az inkontinenciáig terjedhetnek. A medencefenék izmainak megerősítésére sokszor javasolják az intim tornát vagy az úgynevezett Kegel-gyakorlatokat, de sajnos ezek sem jelentenek megoldást minden esetben.

A kutatásban részt vevő szakemberek, Janis Miller professzor vezetésével, azt tanulmányozták, hogy milyen sérüléseket szenvedhetnek el a nők szülés közben. A szülésznőkből, nőgyógyászokból és radiológusokból álló szakemberek olyan nőket vizsgáltak, amelyek valamilyen sérülést szenvedtek el a szülés során. Úgy találták, hogy ezek a sérülések nemcsak az izom megnyúlását vagy repedését okozhatják, de akár csontrepedéseket, -töréseket, izomhúzódásokat, sőt a medence izmainak leválását is. Ezeken természetesen nem segítenek a medencefenék izmait megerősítő, regeneráló gyakorlatok.

A vizsgálatok során MRI-készüléket használtak, és Miller professzor úgy gondolja, ennek komoly létjogosultsága van. “Ezek a sérülések legalább olyan súlyos következményekkel járhatnak, mint amikor egy élsportoló megsérül. Az utóbbiaknál azonnal különböző vizsgálatokat és megfelelő terápiás tervet javasolnak, a nőknél azonban csak a hathetes kötelező kontroll van, és ha ott nem találnak valami nagyon veszélyes dolgot, akkor jó esetben nem is nagyon látja többet az orvosát, maximum a rákszűrések idején” – mondta a szakember. “Azonban van, akinél a gyógyulás sokkal hosszabb időt vesz igénybe, és a sérüléseik is komolyabbak.”

Miller professzor szerint vannak olyan nők, akik hajlamosabbak lehetnek a sérülésekre, izomszakadásokra. Az MRI-nek tehát nem kell rutineljárásnak lennie, de bizonyos esetekben szükséges lehet. A szakember azt tanácsolja, hogy érdemes újra felkeresni a nőgyógyászt, ha úgy ítéljük meg, hogy a szülés utáni regenerációnk túl hosszú időt vesz igénybe, vagy ha szokatlan, kellemetlen tüneteink vannak.

Kapcsolódó cikkeink: