Baba

Szülés alatti anyai sérülések

Gyakran a szülést követően megváltozik a nő nemi szerve, a hüvelybemenet kitágul, a méh megsüllyed, esetleg vizelet-visszatartási rendellenességek lépnek fel. Sokan ezeket természetes jelenségnek vélik, pedig valójában sérülések következményei.
2005. Április 27.

Régi gátrepedés, hüvely- és végbélsérv

Különösen nagy magzat, gyors vagy éppen forszírozott szülés, szülésbefejező műtétek során gátrepedés jöhet létre. Ennek “megelőzésére”, a hazai orvosi gyakorlatban gátmetszést végeznek. A gátrepedések döntő többsége azonban éppen a rosszul ellátott metszések következménye. A szüléskor a gátmetszés és a seb ellátása korántsem steril körülmények között történik.

Ezért előfordulhat, hogy a sebzés nem forr össze, a varratok eltávolításakor a gát kisebb-nagyobb részen szétnyílik. A szétnyílt sebszélek behámosodásával az összeforrásra más nincs esély. Ekkor nevezik a gátrepedést “elöregedettnek”. Az elöregedett gátrepedések zavarokat okoznak a házaséletben és a hüvelyt fokozottabban teszik ki fertőzés veszélyének.

A mellső hüvelyfal kitágulásával a hüvely és a hólyag közötti kötőszövet elvékonyodik, meggyengül. A hólyag a hüvely felé beboltosul. Ezt nevezik hólyagsérvnek. Hólyagsérv keletkezésekor a húgycső megtörik, a hólyag sohasem tud teljesen kiürülni. A hólyagban megmaradt, pangó vizelet újra meg újra befertőződik, idült hólyaghurut alakulhat ki.

Végbélsérv kapcsán a hátsó hüvelyboltozat süllyed meg, a végbél kitágul, székletürítési zavarok jelentkezhetnek. A végbélsérv lényegesen ritkábban okoz panaszokat.

A régi mély gátrepedés, a hólyag- és végbélsérv kezelése hüvelyplasztikai műtéttel történik. Ilyenkor a megnyúlt hüvelyfalból, babérlevél alakban annyi szövetet távolítanak el, melynek vízszintes összevarrásával a hüvelyfalak visszanyerik eredeti feszességüket. A hólyag alapját szabaddá kell tenni, a hólyagot pedig a normális helyzetében, speciális varratsorral rögzíteni kell. A műtét alkalmas a házasélet harmóniájának helyreállítására, az állandó hüvelyfertőzések, hólyaggyulladások és az inkontinencia megelőzésére.

Inkontinencia

A hólyagsérv másik kínos következménye a vizelet-visszatartás képtelensége (inkontinencia). Ennek két alaptípusa, a stressz- és a késztetéses inkontinencia. Közülük a stressz-inkontinencia vezethető vissza hólyagsérvre. A stressz szó az elnevezésben természetesen nem lelki stresszre, hanem hirtelen hasűri nyomásfokozódásra utal. Köhögésnél, tüsszentésnél, nehéz tárgyak megemelésénél a beteg vizelete el-elcseppen. Később már a lépcsőn járás is gondot okoz.

Az inkontinencia legsúlyosabb formájában a vizelet spontán is csorog. A jelenség a következőkkel magyarázható. A húgycső és a hólyag normálisan hátrafelé nyíló tompaszöget zár be (PUVA = poszterior uretro vezikális angulus = 90-100Ú). Ha ez a tompaszög nő, kiegyenesedik vagy előre nyílóvá válik, a vizelet-visszatartás kontrollálhatatlan lesz. Addig ugyanis a hasűri nyomás fokozódása azonos mértékben tevődött át a hólyagra és a hólyagzáró izomra, a PUVA megfordulásakor már jóval nagyobb mértékben tevődik a hólyagra, mint a hólyagzáró izomra.

Így köhögéskor, nehéz tárgy emelése, stb. esetén a hólyagban nagyobb lesz a nyomás, mint a hólyagzáró izomban, a fizika törvényei szerint a folyadék a kisebb nyomás irányába vándorol, vagyis elcseppen.

A stressz inkontinencia hatékony gyógyítása is csak műtéttel lehetséges. Valamennyi műtét közös célja a PUVA helyreállítása. Ez történhet hüvelyplasztikai műtét során, Stoeckel-féle varrattal. Ezen kívül számos más műtétet is kidolgoztak, melyek között némelyik szeméremcsont feletti, mások hüvely felőli feltárást tesz szükségessé. Mivel a hólyagsérv sok esetben csak a változókori kötőszövet-sorvadáskor jelentkezik, a gyógyulás a kötőszöveteket regeneráló hormonpótló kezeléssel tehető teljessé.

Nyakcsatorna repedés

A magzat megszületését követően az orvos alaposan átnézi a méhszájat, ellenőrzi, hogy történt-e nyakcsatorna sérülés. Ha szükséges, a repedéseket még a szülőágyon ellátja. Olykor előfordul, hogy a varrat mégis szétnyílik, esetleg a repedést nem ismerték fel. Ilyenkor, a szülést követő hetekkel a nyakcsatorna tág, egyik vagy minkét oldalán felhasadt. A méhnyak ilyenkor nem képes megvédeni a nyakcsatornát, esetleg a méhet a fertőzésektől.

Idült gyulladás, gennyes váladékozás következik be, mely a következő terhességet megakadályozhatja. Ha a terhesség mégis létrejön, gyakori a nyakcsatorna-elégtelenség, mely, jellemzően a félidőben, fájdalommentes burokrepedéssel kezdődik. A nyakcsatorna repedést tehát meg kell operálni, ha olyan fokú, hogy az a következő terhességet veszélyezteti. A rekonstrukciós méhszájplasztika lényege a régi, behámosodott sebfelületek felfrissítése (tulajdonképpen a hámosodott sebfelület lemetszése), majd a repedés széleinek öltésekkel történő rögzítése.

Méhsüllyedés

A méh élettani helyzetét bonyolult szalagrendszer biztosítja. Ezek közül legfontosabbak a széles méhszalag, a kerek méhszalag, a méh-keresztcsonti szalag. A méhet körülvevő kötőszövetes rendszer egészét parametriumnak nevezzük. A méhszalagok sérüléseivel, megnyúlásával bekövetkezhet, hogy a méh megsüllyed, a méhszáj, majd a teljes méhet tartalmazó szövetmassza megjelenik a hüvelyben. Sok esetben a széklet-, illetve vizeletürítés csak a méh visszahelyezése után lehetséges.

A húgyvezetékek megtöretése miatt idült vesegyulladás veszélye is fennáll. Teherbeesésre ilyenkor gondolni sem lehet, hiszen a méh nem alkalmas a terhesség kiviselésére. A méhsüllyedés gyógyítása szintén csak műtéttel lehetséges. A választandó műtét attól függ, hogy a nő szeretne-e még szülni vagy sem. Ha igen, a méhet normális állapotában a hüvely felől, a két kerek méhszalag egyesítésével rögzítik. Ha gyermeket már nem akar, célszerű a méh hüvelyi eltávolítása, majd a hüvelyfalak és a hólyag helyzetének rekonstrukciója hüvelyplasztikai műtét segítségével.

Allen-Masters-szindróma

A lényege a széles méhszalag szülés alatti sérülése. Ennek következtében a méh nagyfokban mozgatható, az elváltozás alhasi fájdalommal, fájdalmas közösüléssel jár. Az is előfordul, hogy durvább behatolás mellett, hashártya-reflex következtében, eszméletvesztés következik be. Az állapot hasi műtéttel korrigálható.

Törvényszerűek-e a szülési sérülések?

A szülési sérülések bekövetkezte egyáltalán nem törvényszerű. A megelőzésükre alkalmazott gátmetszés maga is inkább több sérülés forrása. Megfelelő türelemmel vezetett szüléssel, gátvédelem szakszerű alkalmazásával Angliában csak az esetek 15-20 százalékában kerül sor gátmetszésre. A mai hazai gyakorlat viszont egy kissé túl agresszív.

Gyakori a szülés siettetése, idő előtti beindítása, a tágulási és kitolási szak forszírozása. A mára már minden magyar kórházban rendelkezésre álló magzati monitorok mellett pontosan meg lehet határozni azt a pillanatot, amikortól a szülés menetét fel kell gyorsítani vagy a szülést például császármetszéssel be kell fejezni.

Mikor érdemes a szülési sérülést műtéttel korrigálni?

A normális házaséletet lehetetlenné tevő, vizelet visszatartási képtelenséget, a méh előreesését, idült gyulladást, stb. kiváltó sérülést előbb-utóbb korrigálni kell. A rehabilitációs műtétet, amennyiben ez a súlyosság alapján ésszerű, érdemes az utolsó tervezett szülés utáni időszakra hagyni. A műtétek ugyanis hegszövetet hagynak maguk után, melyek könnyen szakadnak egy következő szülés esetén. Ezért is gyakoribb a császármetszés korrekciós műtéteket követően.

Forrás: HáziPatika.com