Baba

Szülés a repülőn: három intenzíves nővér is volt a fedélzeten

A mosdóban elvesztette az eszméletét, és mire már felébredt, anya volt.
2021. Május 25.

Lavinia Mounga igazán egyedülálló szüléstörténetet adhat majd elő fiának, Raymondnak, amikor az majd megkérdezi, hogyan is jött a világra.

Mounga épp Hawaii-ra repült aznap, amikor a gépen hirtelen görcsölni kezdett a hasa, ezért kiment a mellékhelyiségbe, és ott összeesett – írja a Today.com.

Ez április 28-án, a huszonkilencedik terhességi hétben történt, és a baba természetesen orvosi ellátásra szorult. A nőnek nagy szerencséje volt, mert aznap öt egészségügyi szakember is tartózkodott a Salt Lake City és Honolulu közötti járaton – természetesen szívesen segítettek.

 

Lindsay Maughan orvos asszisztens volt az első, aki a helyszínre ért. – Valaki azt kiabálta: Orvost! Orvost!” – mesélte Maughan DeGeneres-nek. – Felugrottam az ülésemről, és rohantam a vécéhez. Ekkor tájékoztatta Mounga sógornője őt, hogy rokona épp most szült. A nő kinyitotta az ajtót, és azt látta, hogy Lavinia a karjában tartja apró újszülöttjét.

 

Hamarosan csatlakozott hozzájuk Dr. Dale Glenn és három újszülött intenzíves ápolónő, Lani Bamfield, Amanda Beeding és Mimi Ho, akik véletlenül szintén Hawaiira repültek – elképesztő véletlen.

 

A csapat cipőfűzővel kötötte el, majd átvágta a köldökzsinórt. Ezután melegítőpalackokból készítettek babamelegítőket, és egy okosóra segítségével mérték Raymond pulzusát a repülés hátralévő három órájában.

 

– Életem sokkja volt! – mondta Mounga a “The Ellen DeGeneres Show“-ban hozzátéve, ugyanakkor Raymond a legjobb meglepetés, amit valaha kapott.

 

Mint később dr. Glenn lelkendezett az újságoknak, elképesztő, hogy ennek a korababának volt orvosa és intenzíves nővérei is – ahhoz képest, hogy a történelem során csak mintegy hatvan csecsemő született a levegőben. – Szó szerint egy az egymilliárd az esélye ennek” – nevetett.

 

Raymondot szerencsésen kórházba szállították, egészséges állapotban, jelenleg is jól van, és mint édesanyja elmondta, igazán nyugodt baba, mindent “olyan ügyesen csinál”.