Baba

Szoptatás: mi az az aranyóra?

Sok szempontból nagyon fontos a születést követő első pár óra mind a babának, mind az anyának. Ez az első pár óra az aranyóra, az elnevezésből sejthető, hogy nagyon értékes időszakról beszélünk és nem csak a szoptatás szempontjából.
2018. Január 17.
Szoptatás: mi az az aranyóra?

Amikor a kisbaba megszületik, akkor egy nehéz és fárasztó út végén jár. Születés közben mind az anyában, mind a babában olyan hormonok szabadulnak föl, amelyek éberré és egymásra különösen figyelmessé teszik őket (feltéve, ha nem befolyásolták külső hormonok a vajúdást, mert akkor bizony ezek is hatnak erre az első időszakra). Ez az éber és figyelemmel teli állapot segíti az anya és a baba egymásra hangolódását, a kapcsolatfelvételt és a kötődés kialakulását is.

Megfigyelhető ez abból is, hogy a baba tágra nyílt szemekkel néz megszületése után, keresi a kapcsolatot a külvilággal, elsősorban persze az anyával, hiszen ez a záloga a túlélésnek már évmilliók óta.

Az aranyóra ideális esetben nem is egy, hanem akár két óra hosszúságú is és zavartalan. Ebben a nyugodt, egymásra figyelő, zavartalan állapotban jó, ha bőr-bőr kontaktusban van anya és baba. Ez azt jelenti, hogy a baba ruha nélkül az anya csupasz mellkasára kerül. Ez a lehető legjobb életkezdet a babának. A legtöbb baba ebben a teljes nyugalomban szint azonnal megpróbálkozik a szopással.

A bőrkontaktus hatására jól elkülöníthető 9 fázison megy át a baba, ebből a hatodik fázis, ami kb. a születését követő 35. percben következik be, a kúszási fázik: ilyenkor a baba megpróbál a mellhez közelebb jutni. A szaglása segíti ebben a munkában.

A baba eléri a mellett, ennek hatására beindul az anya oxitocin termelése és ezzel segíti a tej megindulását. A kisbaba szopni kezd, ami nagyon fontos lépés: megkapja a kolosztrumot, vagyis az előtejet, ami egy sűrű, sárga anyag, elképesztően magas kalóriatartalommal és immunanyaggal. Pár kortyot szopizik csak a baba, hiszen a gyomra még csak akkora, mint egy cseresznye és tartalékkal érkezett a világra. A kolosztrumnak hashajtó hatása is van, ami segíti a magzatszurok vagy más néven mekónium kiürülését és a bilirubin távozását is, ami nagyban befolyásolja, hogy besárgul-e a baba később vagy sem.

Jól látható tehát, hogy az aranyóra mentálisan, érzelmileg és fizikailag egyaránt fontos a baba és az anya számára is. Sőt az apák érzelmeire is erősen hat, ne feledjük, ezekben az első órákban egy család is megszületik.

Kapcsolódó cikkeink aranyóra témában: